2022. január 10. | 12:07

Vannak, akik egy pláza garázsában, egyszerű konnektorról töltik elektromos autóikat.

Az elektromos és a plug-in hibrid autók előnye, hogy szinte bárhol tölthetők, nem kell hozzá más, csak egy konnektor. Ezt használja ki néhány „leleményes” sofőr, akik úgy gondolják, azzal, hogy megváltják a parkolójegyüket, egyúttal töltési lehetőséget is vásárolnak magunknak a pláza hálózatát használva.

Bár az M1 Híradó riportja azt emeli ki, hogy nem pusztán az jelenti a gondot, hogy ezek az autósok lopják az áramot, hanem hogy egyúttal komoly veszélynek teszik ki saját és mások járműveit is, ugyanis ezeket a csatlakozókat nem erre a célra fejlesztették ki, így a művelet rendkívül tűzveszélyes.

A témával kapcsolatban megkérdeztük az Elektromos Autó Akadémia szakértőit, akik elmondták, bár a hagyományos konnektorok is alkalmasak a villanyautók töltésére, alapvetően nem erre a több órás terhelésre lettek kitalálva. Minden elektromos és plug-in hibrid autóhoz kapunk egy úgynevezett vésztöltőt, amely azt a célt szolgálja, hogy rövid idő alatt annyi energiát lehessen pumpálni az autó akkumulátorába, amivel el lehet jutni egy nagyobb teljesítményű töltőig.

A mindennapi töltés során fontos az, hogy jó legyen a konnektor és megfelelő a hálózat. Így mindenképpen érdemes egy villanyszerelővel átnézetni az otthoni hálózatot, mielőtt csatlakoztatnák hozzá a villanyautónkat, ugyanis probléma esetén a biztosító vizsgálni fogja, hogy ez megtörtént-e, és amennyiben úgy találja, a hálózat nem felel meg a kritériumoknak, a felelősség egyértelműen a tulajdonost terheli.

Az ügy vonatkozásában az M1 Híradó megszólaltatott egy ügyvédet is, aki kiemelte, nem célszerű egy éppen kéznél lévő konnektort arra jogosulatlanul használni, ugyanis ezzel a gyakorlattal kapcsolatban akár büntetőjogi felelősség is felmerülhet. Vagyis azok, akik ilyen módon próbálnak ügyeskedni a plázák parkolóiban, adott esetben könnyen komoly büntetéssel kell, hogy szembenézzenek. Nemcsak az áramlopás miatt, de amiatt is, ha esetleg töltés közben kigyulladna az autójuk, ennek következtében pedig kár keletkezne az épületben, vagy az ott parkoló járművekben.

Elektromos autó illegális töltése miatt eddig még egyetlen feljelentés sem érkezett a rendőrségre annak ellenére, hogy nem egyedi esetről van szó.