2020. november 04. | 15:58

A legendás sportautók előtt a szántóföldek szakértői voltak az olasz márka mérnökei.

Sokan nem tudják, de a Lamborghini nem mindig olyan szuperautókat gyártott, mint az Aventador vagy az Asterion. Sőt, még csak nem is olyanokat, mint a legendás 400 GT. Ennél sokkal praktikusabb módon készítettek a légkondicionáló berendezések mellett traktorokat is. Sokan nem is sejtik, hogy még ma is található a földeken olyan mezőgazdasági gép, amelyen ott van az olasz legendás márka neve. Ezek közül szemezgettünk a következőkben:

Első modelljüket 1948-ban alkották meg

Ez a legelső gép volt, amelynél főként hadi lomokból hátrahagyott alkatrészeket kellett használniuk. Ezekbe még katonai járművek motorja került.

L33-as modell 1951-ből

Három évvel később bemutatásra került a legelső Lamborghini traktor, amelyből csak az erőforrást nem az olasz műhelyben csinálták meg, amely egy Morris 3,5 literes sorhatos motorja volt.

DL 30-as traktor – 1952

A következő évben több újdonság is érkezett, köztük a DL 30 is, amely a DW415 típusú MWM-Benz dízelmotort, új hűtőrácsot és kifinomultabb formatervet kapott. Ebben az évben adott ki egy törvényt az olasz kormány, amelyben a földtulajdonosokat olasz gyártmányú mezőgazdasági gépek vásárlására buzdítja.

1955 – DL 25 C

Az első lánctalpas Lamborghini traktor a vállalat történetében.

Lamborghinetta – 1958

Az új legendás modellről levették a fényszórókat és beletettek egy kéthengeres, 22 lóerős saját fejlesztésű Lamborghini motort. Két évvel ezt követően nyitott új gyárat az olasz vállalat.

2R DT – 1962

A ’60-as években léghűtéses, négykerék-meghajtású motorokat mutatott be a Lamborghini. Ebben az évben kezdte meg a sportautók gyártását is, megjelent a 400 GT, majd további két évvel később a Miura modell is.

R 480 – 1968

Ebben az esztendőben kibővült több új jövevénnyel is a kínálat, amelybe bele tartozott az R 480-as is, amely nagyobb teljesítményű erőforrást és megújult külsőt is kapott.

1306 DT – 1983

Ezek a modellek már a modernebb konstrukciók formavilágát idézik, hiszen megjelent a fülke, rajta üvegek, a méretek megnövekedtek. Fejlettebb motor és vonzóbb külső.

135 Formula – 1989

Elektronikus üzemanyagbefecskendezés, magasabb fülke és szoftveres kezelőrendszer.

Nitro sorozat – 2013

Végül, de nem utolsó sorban megjelent a Lamborghini Nitro sorozat is, amely már teljes mértékben a modern mezőgazdaság alapjaira épül. Rendkívül fejlett és modern erőforrással és külsővel. Ezzel nyerte el a vállalat a 2014-es Golden Tractor for Design díjat is.

Indexkép: Bring a Trailer

  • Címkék: