2020. október 31. | 08:00

Nehéz szívvel írott cikk a Mazda első tisztán elektromos autójáról.

Megvallom őszintén, az MX-30 egy egészen furcsa, kissé skizofrén hatással volt rám. Annyira jól néz ki és olyan igényes, hogy az ember nem tud belekötni, olyan részleteket rejt a dizájn, hogy sírni kell, ám a teljesítmény és a hatótáv nem győzött meg.

Egyetlen indokot találtam rá, hogy miért engedte így ki a Mazda ezt a modellt, mégpedig azt, hogy már így is késve jelentette be a japán gyártó első teljesen elektromos modelljét, párhuzamban a Hondával. Épp itt volt az ideje gyorsan a piacra dobni valamit. Szerintem nem érte meg. De egészen biztos, hogy más fejjel gondolkodom, mint a döntéshozók a nagy kerek Mazda asztalnál. Ettől még az autó nem rossz, sőt, százszor inkább ez, mint a Honda E, pedig az is jópofa.

Na szóval már a név is kissé megtévesztő, hiszen MX és az MX Mazda mindig is sportos Mazda volt, most pedig itt egy közepes méretű Crossover-Coupé, ami se nem gyors, se nem erős, se nem semmi. Kivéve persze, hogy tisztán elektromos hajtás bújik a lemezek alatt, egy brutális kráterrel a motortérben. Mégis el lehet fogadni az MX megnevezést, hiszen megvan a maga bája, baja, de csak egy első gyerek a mindenségit neki. Kezded már érteni, hogy miért csapongok faltól falig, ha ez a kocsi kerül szóba? Na sebaj, azért megpróbálom átadni az élményt.

Mazda MX-30 - könnyfakasztóan szimmetrikus lendület

Mazda-rajongóknak biztos nem mondok újat azzal, hogy a KODO az KODO. Működik, hihetetlen továbbra is, de lassan megszokottá válik, hogy ez a dizájnnyelv gyakorlatilag egy biciklinek is jól állna. Nincs ez máshogy az MX-30 esetében sem, ám finom apróságokat azért észrevesz az ember, ha jól megnézi a kocsit. Meg hát tulajdonképpen egy csinosított CX-30 ez, az erőforrást magát konkrétan egy CX-30-ba faragva mutatta be a gyártó anno. Szemből az első piros pont, hogy bár tisztán elektromos autóról van szó, nem kapott semmiféle ordenáré nagy, hűtőmaszkot helyettesítő műanyag förmedvényt, idióta mintákkal. Olyan a szája neki, mint egy rendes autónak, hogy így fogalmazzak. A csúcs-LED technológia az első lámpák alakjával és a kerek középső elrendezéssel szerintem egyszerre elegáns és nagyon morcos, valamint nagyon emlékeztet az új 3-asra.

Mazda MX-30 teszt Alapjárat

Ahogy az autó hátulja is egyértelműen az új hármason jelent meg először. Szintén a visszafogott kerek LED-lámpával találkozol itt, ám a köré álmodott lámpabúra formájáról már ordít, hogy a mozgás volt a fő inspiráció a tervezőknek. Millió vonal és törés, mégis egybehangzó az egész. Oldalról sem lehet semmire sem panaszkodni, talán valamivel kisebb kerékjárati ívekkel képzeltem volna el, mert ezekbe egy kisgyerek is elférne, jól áll neki a valamivel szögletesebb vonalvezetés és a fekete műanyag borítás. A felni nálam félre ment, de erről nem is fontos vitatkozni, a cipő bizony ízlés dolga. Meg hát szerintem magas is az autó.

Mazda MX-30 teszt Alapjárat

Összességében a karosszériája oldalról egészen lapos, dagi-coupés érzetű, hátulról és előlről pedig egészen finom vonások uralják apró éles törésekkel, melyek nem zavarják meg a harmonikus lendületét a kocsinak. A Soul Crystal Red - ami észrevételeim szerint a gyártó kedvenc színe - ezen a kocsin is jól mutat, de őszintén szólva én fehérben vagy feketében esnék hasra tőle.

És ha már a színnél járok, fontos megemlíteni, hogy ezen a kocsin hármat is kapsz belőle, ugyanis a C-oszlop és a tetővonal egy fémes-ezüstös szürke színben pompázik (szerintem nem pompás), a tető és a küszöbök, valamint az első és hátsó lökhárító fekete, a nagyja meg a már említett piros. Hát, hogy is mondjam szépen. Kicsit kaotikus. Azonnal feledteti a háromszínű katyvasz érzését azonban a szálcsiszolt alumíniumbetét és az abba belemart Mazda felirat a C-oszlop alsó részén. Végtelenül elegáns, nincs rá jobb szavam, mint a kifinomult és az elegáns. Olyan jó, hogy nem is értem, hogy élhettem eddig enélkül. Na, nem túlzok tovább, tényleg egy erős része az autó megjelenésének.

Mazda MX-30 - beülsz, hazaérsz

Ahogy kívül, úgy belül sem álltak meg egy árnyalatnál a tervezők, de még kettőnél sem. Egészen pontosan 4 szín uralkodik, és azokból is van, hogy akad ilyen is, olyan is. Ezek a színek többségi sorrendben a fekete, szürke, világos bézs és barna. A műszerfal, az ajtókárpitok egy része, a könyöklő és a középkonzol fekete szintetikus bőrbe és jó minőségű műanyagba van foglalva. Ezeket világos, majdnem fehér bézzsel egészítette ki a gyártó, pontosan azokon a helyeken, ahol a legtöbbet érsz hozzá, tehát a könyöklőn, a fejtámlán és az ülés széleken találsz világos, frankón koszolható felületeket.

Mazda MX-30 teszt Alapjárat

Fontos megemlíteni, hogy az MX-30 teljes egészében újrahasznosított anyagokból készült, erre nagyon jól emlékeztet a préselt parafa-szerű bevonat a középső pakolórekeszek fenekén. Engem az általános iskolás padom fiókjának belsejére emlékeztet mondjuk. Az ülések közepén szürke szövet, ami kellemes tapintású és szépek a barna cérnával készült szegések is. Amúgy kényelmesek az ülések, de lehetnének valamivel ergonomikusabbak, hogy hosszabb távon se érezze széknek az ember.

Mazda MX-30 teszt Alapjárat

Ja, de ezzel nem is tudsz messzire menni (erről többet lejjebb)! Az első üléseknél még csak-csak van hely, hátul már annál bunkerszerűbb, az ülőlapok is rövidek, mindenesetre van 3 fejtámla, szóval 3 ember elvileg elfér. De inkább csak gyerekek legyenek. Ebből a szempontból mondjuk praktikus lehet, hogy nyitható ablak hátul az nincs, de az elsők legalább akkorák, hogy orkán legyen az egész autóban.De ez sem baj, hiszen van klíma, ami még külön érintőképernyős kijelzőt is kapott, amely közvetlenül a menetválasztó előtt helyezkedik el, egészen alacsonyan. Innen vezérelhető egyébként az ülésfűtés is. És ha már kijelző, nem csak egy, de kettő is jár az MX-30-hoz. A második a műszerfal tetején középen, egy elsőre indokolatlannak tűnő mélyedésből bújik elő.

Mazda MX-30 teszt Alapjárat

Másodszorra is indokolatlannak tűnik, de addigra már vagy rádöbbensz, vagy rádöbbent valaki, hogy ott nem is kell, hogy hozzáférj, mert egy puszta kijelző. Mindent a könyöklő előtti kezelőcsoportról, a megszokott mazdás fizikai vezérlőkkel állítgathatsz. A műszercsoport digitális és nagyon informatív, ahogy azt az új autóknál már megszokhattuk. Nyomon követhetsz mindent, amit az autód éppen csinál, és amilyen állapotban van. A kellemes tapintású kormányon számos gomb akad, de könnyű kiigazodni rajtuk.

Mazda MX-30 - megvan benne a Jinba Ittai is

A KODO mellett a Mazda egy sokkal régebbi irányelve is érvényesül a kocsiban, mégpedig a Jinba Ittai, azaz a ló és a lovasa közti harmónia fogalma. Persze ez is egyszerre új és a régi egyben. Az elektromos hajtásláncnak köszönhetően az autó jól indul, de kissé korlátozottak a lehetőségek. Nagyobb gyorsításnál és nagyobb tempójú autózásnál is stabil az úttartása, kanyarokban dől ugyan a karosszéria, de a stabilitás remek. Tehát érzetre régi Mazda, viselkedésre új elektromos autó.

Mazda MX-30 teszt Alapjárat

A vezetési módok is a megszokottak, ám a 3 fokozatban állítható rekupációs rendszer lehetne határozottabb. Mostanában az általam tesztelt elektromos autók mind egyre okosabban tudnak egypedálos használattal üzemelni. Ez pedig nem tud, még a legerősebb szinten sem. Nem fékez akkorát gázelvételkor mint azt vártam volna, és az állóra lassulás is hiányzik. Persze a Mazda adaptív tempomatja a sávtartó és a vészfékasszisztens is működik, hajlamosak kicsit túlérzékenyek lenni.

Az utastér csendes, de az elöl MacPherson, hátul torziós felfüggesztés néha nagyobbat üt, mint az indokolt lenne. A tökéletes csendet csak a generált űrhajó-pod-porszívó hang töri meg, ugyanis még a motorháztető belső oldalán is szigetelőszövetet találtam. Nem bízták a véletlenre.

Mazda MX-30 teszt Alapjárat

Szándékosan nem említettem fentebb az öngyilkos ajtókat, mert ezek sokkal inkább tartoznak jelen esetben a használhatósághoz, mint a kinézethez. Amellett, hogy nagyon vagány, és könnyű így fotózni az autót, igazából egy kicsit macerásabb, mint sem hasznos. A hátsó ajtók nem nyílnak az elsők nélkül, és az elsők nem záródnak a hátsók nélkül, értelemszerűen B-oszlop sincs. Mondjuk az egész autó elég masszív, az ajtók sem vattából vannak, az biztos. A Vályi-féle 20 centis teszt is egy nehéznek hangzó puffanással zárult. Kiszállni és beszállni viszont szerintem egyszerű, bár kapaszkodó az nem sok van így.

Mazda MX-30 - elektromos, de hibridnek jobb lenne

Azzal kapcsolatban, hogy hibridnek jobb lenne szerintem a gyártónak is hasonló tervei lehetnek, ugyanis a 140 LE és 264 Nm soványka a vetélytársakhoz képest. Valamint egészen egyértelművé teszi a további terveket a motortérben hagyott hatalmas, mély lyuk, amely várhatóan a Wankel egységet fogadja majd. Sajnos az eddigi információk szerint nem a Wankel lesz a fő hajtóegység és azt egészíti ki az elektromotor, hanem fordítva, de azért ez is valami. Gondolom az ötezrenkénti olajcsere-probléma már nem áll majd fenn, mint a régebbi típusú Rotaryknál.

Mazda MX-30 teszt Alapjárat

Az autó Ádámnál töltött több időt, és a töltés is valahogy mindig nála landolt. De kiderült, hogy az autó 50 kilowattos gyorstöltővel kb. 40-50 perc alatt feltölthető, sima hálózati áramról pedig közel egy nap kell ehhez. Az akkupakk 35,5 kilowattórás, és papíron 220 km megtételére elég, ami a valóságban inkább csak 185 km. Sajnos a legmagasabb szintű visszatöltéssel is nagyon hamar elfogynak ezek a kilométerek, főleg ha picit nehezebb lábbal él az ember, bár a fogyasztás 16,8-17 kWh között simán tartható. Egyelőre kiforratlannak tűnik a rendszer, de nagyon várom a Wankeles range extended változatot és a hibrideket, az biztos, hogy jobban viselkedik majd.

Mazda MX-30 ár és összegezve

A Mazda MX-30 10 390 000 forinttól kezdődik, ami borsosnak tűnik, de ha azt vesszük, hogy a Mazda már nem feltétlenül alsó kategóriának számít, ha az árakat nézzük nem is annyira horror, főleg, hogy elektromos. Az autót kisgyermekes családoknak ajánlanám, akik városban közlekednek kis távolságokon, mert az alig 200 km valóban nem sok. Ha magamból indulok ki, abszolút győztes a kis hatótávval szerelt elektromos autók között, ha megérkezik a hibrid, összenézném egy Toyotával.

Mazda MX-30 35,5 kWh (2020)

  • Akkumulátor kapacitás: 35,5 kWh
  • Max. teljesítmény: 143 LE
  • Max. forgatónyomaték: 264 Nm
  • Hossz./szél./mag.: 4395 / 1795 / 1570mm
  • Tengelytáv: 2655 mm
  • Max tömeg: 2000 kg
  • Fogyasztás: 19 kWh/100km
  • Végsebesség: 140 km/h
  • Gyorsulás (0-100 km/h): 9,7 s