2019. március 18. | 15:00

Az egyik autós éppen egy felelősségteljes közlekedésről szóló tanfolyamra igyekezett, miközben a telefonjával babrált

Társszerző: Hajdu Balázs

Angliában álruhás rendőrök rejtőznek a helyijáratos buszokon, hogy lecsapjanak a vezetés közben telefonozó autósokra.

A rendőrségi akcióra Great Barr és Birmingham környékén került sor. Mindössze 90 perc alatt 19 embert találtak a bűnösnek a West Midlands Rendőrkapitányság balesetmegelőzési osztályának munkatársai. Mindegyik szabálytalankodó autós átszámítva közel 75 ezer forintos bírságot, és 6 büntetőpontot kap.

„Két rendőrtiszt a busz alsó részén, másik kettő a felső szinten teljesít szolgálatot. Azokat az autósokat figyeljük, akik vezetés közben a mobiltelefonjukat használják. Akárcsak a traffipax során, mi is képi bizonyítékokat gyűjtünk, a büntetéseket pedig postán kapják meg a szabálysértők. 6 büntetőpontba, és 200 fontos bírságba kerül, ha valaki a telefonjával foglalkozik a volán mögött. Nagyon hatékony módszernek bizonyult a hadművelet, hiszen két és fél óra alatt összesen 41 szabálysértőt kaptunk lencsevégre” - mondta Mark Hodson, a buszos hadművelet vezetője.

„Sokan tudnak az akcióról. Nyilvánosan hirdetjük, az emberek is figyelmeztetik egymást az ellenőrzésre. A telefont mindenki kapcsolja ki, tegye a kesztyűtartóba, vagy egyszerűen bírja ki, hogy vezetés közben nem nyúl hozzá” - zárta gondolatait Hodson.

Tavaly szeptemberben egy nő bukott le, amikor vezetés közben müzlit evett egy tálból. Egy másik férfi éppen egy felelősségteljes közlekedéssel foglalkozó kurzusra igyekezett, akadt azonban olyan is, aki jogosítvány nélkül vezetett, és telefonhasználat miatt állították meg. 

A szabálysértők figyelmét egy elrettentő videóval próbálják felhívni, mely a vezetés közbeni telefonhasználat lehetséges következményeit mutatja be.

Az akciót 2018 szeptemberében indították, és pár órán belül 45 autóst kaptak telefonhasználaton. Közülük 13 – akik álló járműben telefonoztak – helyszíni kioktatásban részesültek. Ha mégegyszer elkapják őket, akkor büntetőeljárásra számíthatnak.

2017 április és 2018 márciusa között összesen 990 ember szenvedett halálos balesetet, vagy súlyos sérüléseket a szóban forgó régióban. Ugyanebben az időszakban összesen 1251 sofőr ellen indult eljárás a mobiltelefon használata miatt.

  • Címkék: