2020. február 03. | 19:20

Érdekes eredményre jutottak a kutatók.

Társszerző: Hajdu Balázs

Egy friss kutatás kimutatta, hogy a marihuánát fogyasztók még akkor is komoly veszélyt jelentenek a közlekedésben, amikor éppen nem állnak kábítószeres befolyás alatt.

A Harvard Egyetem és a McLean Kórház által elvégzett tanulmányból kiderül, hogy az alkalmanként könnyű drogokhoz folyamodó sofőrök általában gyorsabban vezetnek, gyakrabban hajtanak át piros lámpán, többször váltanak sávot, ezáltal több balesetet okoznak. A tudósok szerint a kábítószer hatására felelőtlenebbé válnak az autóvezetők.

Egy másik tanulmányból kiolvasható, hogy a marihuána befolyásolhatja az agyban található elülső lebeny fejlődését a fiatal felnőtteknél. Az agynak ezen része felelős a döntéshozatalért és önkontrollért.

Minél hamarabb nyúl valaki ehhez a könnyű droghoz, annál rosszabbak lesznek a vezetési képességei. A közlekedési szakértők szigorúbb büntetések bevezetését sürgetik. Az Egyesült királyságban az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt a kábítószeres befolyásoltság miatt bekövetkezett balesetek száma. 2013-ban évi 31, tavaly viszont 80 halálos eset történt.

„A marihuánát fogyasztók nincsenek tisztában megváltozott vezetési képességeikkel. A kábítószer még akkor is kifejti negatív hatását, ha az illető pillanatnyilag tiszta. Nem azt akarjuk mondani, hogy minden fogyasztó balesetveszélyes, ám statisztikailag nagyobb közlekedési kockázatot jelentenek” - mondta Dr. Staci Gruber, a tanulmány felelős szerzője a Daily Mailnek.

A kábítószeres befolyásoltság alatt közlekedő autósok – a fogyasztott anyag mértékétől függően – súlyos büntetésben részesülhetnek, a jogosítványukat is elveszíthetek, vagy akár rács mögé is kerülhetnek. Az állapot igazolása a helyszínen nem lehetséges, ahhoz laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálat szükséges.