2020. január 25. | 07:44

Megtörné a Mercedes dominanciáját a maranellói csapat.

Társszerző: Hajdu Balázs

Szenvedély járja át a Ferrari maranellói főhadiszállásának minden szegletét. Ez motiválja a többszáz fős csapatot, hogy minden reggel felkeljenek, és végezzék munkájukat. Dolgoznak, mennek előre – annak ellenére, hogy legutóbb 2008-ban nyertek konstruktőri bajnoki címet, utolsó egyéni világbajnokuk pedig Kimi Räikkönen, még 2007-ből. Az olaszok nem adják fel, minden pofon után felállnak a padlóról. Most, egy új idény hajnalán ismét reményekkel teli vágnak neki a munkának. A Mercedest nem lesz egyszerű legyőzni, de a Ferrariban benne van a potenciál. Hoztam neked öt érvet, hogy alátámasszam ezt az állítást.

1. Belső stabilitás

2019-ben a Ferrari rendelkezett a legjobb motorral. Ennek jeleit és eredményét leginkább Charles Leclerc időmérős teljesítményében lehetett felfedezni – a monacói pilóta hét pole pozíciót szerzett. A probléma a versenyeken nyújtott teljesítményükkel volt. Helyenként a taktika hibádzott, a kerékcserénél volt valami gikszer, vagy egyszerűen a pilóták követtek el hibát, pedig a csapat keményen dolgozott, mégis sokáig tartott, mire kihozták az autóból a potenciált. Mire elkezdtek futamokat nyerni, mindkét bajnoki címről lecsúsztak.

A Ferrari olyan csapat, mely nem elégszik meg a másodhegedűs szerepével. Az elmúlt 4-5 évben fogadkoztak, próbálkoztak, végül megint a Mercedes mögé szorultak. Idén azonban más megközelítést választottak. A tisztségét 18 hónapja betöltő elnök, Louis Camilleri hosszútávra tervez.

“Mattia és én hosszútávú célokat tűztünk ki. Két hét alatt nem lehet egy csapatot felépíteni. Gyakran elmondtuk, hogy fiatal, mégis tapasztalt és tehetséges gárdával dolgozunk. Sokan végeznek új feladatokat és rendelkeznek új felelősségi körökkel. Türelemre, stabilitásra és higgadtságra van szükségünk. Ha megnézzük a Forma-1 történetének legsikeresebb csapatait – legyen az a McLaren, a Red Bull, a régi szép időkben a Ferrari, vagy most a Mercedes – láthatunk egy közös szálat, ez pedig a stabilitás. Az emberek megtanultak szorosan együtt dolgozni egymással. Nekünk most erre kell koncentrálnunk” - mondta Camilleri.

A türelem nem egy olyan fogalom, amit gyakran emlegetnek egy mondatban az élsporttal. A Forma-1 sem jelent kivételt ez alól, éppen ezért üdítő és bátor Camilleri stratégiája. Próbálja levenni a nyomást a csapat válláról, így könnyebben vállalhatnak kockázatot, kijjebb tolódhatnak a határok. A hibákat is könnyebb ilyen módon feldolgozni.

2. Pénzügyi háttér

Minél gazdagabb vagy, annál többet fektethetsz be az erőforrásokba, infrastruktúrába és a tehetségbe. Ez minden élsportban így van, és általában pozitív hatást gyakorol a teljesítményre. A Ferrari már régóta a Száguldó Cirkusz legtehetősebb csapata, a trend pedig a jelek szerint folytatódik. Az olasz autógyártó az utcai járművek eladása terén is nagyot szakított tavaly, piacra dobták az SF90 Stradale hibridet, melyben több szoftver van, mint egy Airbus 350 repülőgépben.

„Ismét egy rekordévet zártunk. Nagyon jól teljesíttettünk a mennyiség, a bevételek, a jövedelem és a pénzáramlás terén. Nem véletlen, hogy mosolygós arcokat láthatunk a vállalatnál. Készek vagyunk nagyobb befektetéseket eszközölni, szerencsére ehhez rendelkezünk a megfelelő támogatással. Az új szimulátorunk már készül, komoly eredményeket várunk tőle” - mondta Camilleri, a Ferrari karácsonyi ebédjén.

A szélcsatornás tesztek rövidebb időt vesznek igénybe, a fejlett szimulátoros technológia alappillére lehet a csapat fejlesztési stratégiájának. A Ferrari fejlesztőpilótája, Pascal Wehrlein komoly munkát végzett az istálló főhadiszállásán. A pénteki szabadedzés és a szombati időmérő közötti éjszakán számos problémára nyújthat megoldást a szimulátoros technológia.

3. A nyers sebesség

A tavalyi szezonban a Belga Nagydíjig kellett várni a Ferrari első győzelmére, ami a téli tesztek és a motorerő fényében nem egy kiemelkedő eredmény. Ezzel együtt vannak pozitívumok, melyekre lehet építeni: összesen 406 körön át álltak az élen, ez a bajnokság összesen megtett körének 32%-a. Ezzel a Mercedes és a Red Bull között végeztek az összevetésben, a nyers sebességgel tehát nem volt probléma.

A másik pozitívum, hogy képesek voltak talpra állni szezon közben. Ez különösen annak fényében nagy dolog, hogy korlátozottak a tesztlehetőségek. A Ferrari megtalálta azokat a területeket, ahol fejlődnie kellett. Szerencsére könnyebb a pilóták teljesítményét javítani, kiküszöbölni a stratégiai és kerékcserénél elkövetett hibákat, mint egy rendkívül gyors autót építeni.

„Hatalmas nyomás alatt voltunk, a csapat mégsem esett szét. Képesek voltunk felismerni a problémás területeket. A különbséget teljesen nem tudtuk eltüntetni, mindenesetre feljöttünk az idény második felére. Jó irányba tartunk, ez az elmúlt év legnagyobb pozitívuma. Nem voltunk elég megbízhatók, azért nem nyertünk több versenyt. A pilóták is követtek el hibákat, valamint helyenként a stratégia sem volt megfelelő. Megtanultuk, hogy a győzelemhez minden területen tökéletesnek kell lennünk” - mondta Mattia Binotto csapatfőnök.

4. Újra hisznek a versenyzőikben

A Ferrari tavaly rengeteget szenvedett a belső feszültség miatt. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel nehezen viselte, hogy Charles Leclerc már az első csapatnál töltött évében gyakran jobbnak bizonyult nála. A kettejük között kialakult viszony a Brazil Nagydíjon tetőzött. Fájdalmas volt látni, ahogy az ütközés következtében mindketten kiállni kényszerülnek a versenyből, Camilleri elnök azonban pozitívan tekint a jövő felé.

„Mindketten felismerték, hogy az ütközésük nagy vesztese a csapat volt. Mattia jól kezelte a helyzetet, a versenyzők pedig javítani akarnak, mert tudják, hogy elszúrták a dolgokat” - mondta a Ferrari elnöke.

Leclerc a jövő embere a Ferrari számára. Az ifjú monacói már tavaly is bizonyította, hogy meg tud birkózni a nyomással. Nem véletlen, hogy hosszútávú szerződést kötöttek vele az olasz istállónál.

„Charles nagyon tehetséges. Szerintem még minket is meglepett a teljesítményével. Ahogy haladtunk előre a szezonban, úgy vált egyre erősebbé. Megtanult együtt dolgozni a csapattal, beilleszkedett közénk. Remek kapcsolata van mindenkivel, számomra ez nagyon fontos” - mondta Binotto.

Tavaly több alkalommal is csapatutasítással döntötték el a versenyzők sorrendjét a Ferrarinál. Leclerc fegyelmezetten félreállt, ha kellett. Idén akár fordítva is lehet a helyzet – érdekes lesz látni, Vettel hogyan viszonyul majd hozzá. A német versenyző sokat küszködött a 2019-es idény elején. Amennyiben idén mindketten jól teljesítenek, akkor komoly esélyük lehet a konstruktőri bajnoki cím elhódítására.

„Nagyon tapasztalt versenyző, központi szereplője a projektünknek. Az idény elején nem volt megelégedve az autóval, különösen a fékezés bizonyult instabilnak, ezen felül Charles is komoly kihívást jelentett számára. Nem könnyű a helyzet, ha a csapattársad ennyire gyors. Seb az idény elején nagy nyomás alatt versenyzett, ám a bajnokság második felében magára talált. A Szingapúrban aratott győzelme kulcsfontosságú volt, ismét helyreállt a csapat és a pilóta közti bizalom. Vettel versenytempója és Leclerc időmérős teljesítménye komoly bizakodásra adhat okot” - mondta Binotto.

5. A szabályok egyelőre nem változnak

Ez az egyik legfontosabb tényező. 2020-ban a szabályok nem változnak jelentős mértékben. A Ferrari számára ez azért előnyös, mert csökkenti az egyenlet ismeretlenjeit. Az autójuk jó volt tavaly, csak egy kicsit későn ismerték fel a javítandó területeket.

„Sokkal több leszorítóerővel szeretnénk rendelkezni. Nem számítunk akkora előnyre az egyenesekben, mint korábban. Egyelőre nem tudjuk, mivel készülnek a többiek. Sokat tanultunk a tavalyi idényből, próbáljuk tovább csökkenteni a hátrányunkat” - beszélt a tervekről a Ferrari csapatfőnöke.

Jelen állás szerint a Ferrari mutatja be elsőként 2020-as autóját. A korai leleplezés ötletét az vezérelte, hogy a bemutató után még tesztelhessenek, finomíthassanak, mielőtt megkezdődnek a szezon előtti gyakorlások a barcelonai versenypályán.

2019-ben a Ferrari rendelkezett a legerősebb motorral, amely azonban nem volt elegendő, hogy megtörjék a Mercedes hibrid érában mutatott dominanciáját. Binotto elmondta, hogy jelentős változásokat eszközölnek a hajtóegységükön.

„A hengerek és a motor felépítése tekintetében már sokat változtattunk. Keressük azokat a réseket, melyek eltüntetésével még erősebbek lehetünk” - tette hozzá az olasz szakember.

A tervekkel tehát nincs baj. A téli teszteken okosabbak leszünk, az összes többi meg úgyis csak a bajnokság során derül ki.

Szerinted képes lesz a Ferrari 2020-ban megtörni a Mercedes egyeduralkodását?

  • Címkék:
  • F1