2020. január 11. | 21:04

Az állami villanyosautókra vonatkozó támogatási rendszer második fejezte lezárul.

A Gazdasági Zöldítési Rendszer előirányzatból biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg még tartogat lehetőségeket, ám az idő szorít. 2020. május 1-jén lezárul a pályázati időszak, ám a költségkeretből még közel 500 autó támogatására elegendő összeg van még. Az elektromos autókra felvehető támogatás összege 1,5 millió forint, maximum 20 millió forintos árú jármű esetén. A támogatás kizárólag a tisztán elektromos hajtású járművekre vehető igénybe. A program kishaszonjárműveket és személyautókat foglal magába, így remek lehetőség cégek számára is, valamint önkormányzati, szolgálati autókra is igényelhető. Az erre a célra beállított keret 3 milliárd forint és 2018 október 29. óta elérhető. Ez, a támogatási program második szakaszának vége felé, már egészen szép számú beérkezett pályázatot eredményezett.

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól által kiadott tájékoztatás szerint a pályázaton eddig 2,3 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda a vásárlóknak, amiből 618 gépkocsi megvásárlásához már 920 millió forintot folyósítottak. Az elektromos autózás egyre népszerűbb szerte a világon, a nagy gyártók is sorra vezetik be a palettájukba a villanyos kiadásokat. A világszintű sikert igazolja a kaliforniai Tesla dömpingje is, amely mostanra Kínába is befészkelte magát. Fontos, hogy a támogatás csak új autó vásárlás esetén jár, így a prémium kategóriés modellek kiesnek a képből. 

Ha kíváncsi vagy más autóipari újdonságra is, nézd meg hírműsorunkat is a Youtube-on!