2022. december 02. | 08:43

A férfi amellett, hogy életveszélyes manővert hajtott végre, súlyos szabálytalanságokat is elkövetett.

A Magyar Koncessziós Infratruktúra Fejlesztő Zrt. kamerái vették fel, ahogy egy férfi sisak nélkül, segédmotoros kerékpárjával az M1-es autópályán halad. Nem sokkal később megállt egy pihenőben, ahol eltűnt, majd feltűnt a szembe oldal pihenőjében.

Az útkezelő kollegái is észrevették az esetet, amikor kint dolgoztak az út melletti sövényvágáson, az esetről tájékoztatták a rendőrséget. A férfi kihajtott a pihenőből és a gyorsítósáv után a leállósávban folytatta útját. Végül a tatabányai lehajtón tolta le robogóját az úttesten sétálva, ami még mindig erősen balesetveszélyes művelet.

A férfi egyébként több szabályt is megsértett azzal, hogy az autópályán kavart robogójával. Egyfelől nem volt rajta bukósisak, ami kötelező a robogók esetében. Másrészt autópályára olyan járművel hajthatunk fel (KRESZ 37. §), ami önerőből képes elérni minimum a 60 km/órás sebességet.

Ha ez tényleg egy szabvány rendszám nélküli robogó, abban az esetben a szabályok szerint a legmagasabb sebessége maximum 45 km/óra lehet, ezzel máris kizárta magát az autópálya használatából.

Ezek mellett talán már nem is érdemes említeni a leállósávban végzett folyamatos haladást, bár ez jelen helyzetben talán a legbiztonságosabb döntés volt, amit hozhatott. Ezek után hab a tortán, hogy a lehajtón, az úton cikázva tolta le a gépet.

Egyre gyakoribb eset az olyan járgányok feltűnése egy-egy autópályán, aminek nem feltétlenül kellene ott lennie. Nem is olyan rég történt, amikor Emilia úgy gondolta, hogy 125 km/h-val szeretne repeszteni a sztrádán, mindezt egy rollerrel.

Depositphotos