2023. május 25. | 10:46

A javításra sem a kereskedő, sem a gyártó nem vállal garanciát a felhasználás jellegére hivatkozva.

Frissítés:

A Carscoops autós portál megszerzett egy nyilatkozatot a Toyotától, amelyben az említett ügyről van szó. A legújabb fejlemények szerint a Toyota megváltoztatta az álláspontját és garanciában kicserélik az alig néhány ezer kilométert futott sportautó motorját.

Azt is elmondták, hogy az autó versenypályán való használata nem feltétlenül korlátozza a garancia körét. Ellenben olyan eseményeket vettek figyelembe, mint amikor az autó vezetője nem váltott el időben, most mégis inkább a tulaj javára döntöttek.

Nem régen vásárolta Toyota GR86 típusú kis sportautóját Luke, aki arra is használta volna, amire való. Elvitte egy versenypályára, hogy autózzon vele egy élvezeteset, bár a The Drive lapnak adott interjújában elmondja, hogy elég kezdő a műfajban.

Nem is tolta neki annyira eleinte, a pályázásról készült felvételen látszik, hogy szinte még csak bemelegít, néha egy-egy komolyabb gázt ad. De ez még messze nem az, amit egy ilyen autó megkíván.

Ennek ellenére valahol a hatodik percnél elkezd valami erőteljesen kopogni, és az autó elgyengült. A sisakban ebből Luke nagyon keveset hallott csak, a gyengeség viszont furcsa volt neki is.

Nyilván egy versenypálya közepén nem igazán tud az ember félreállni, így tovább haladt. Nagyjából még egy percig hajtotta óvatosabban az autót, amikor a kopogás erősebb lett és fehér füst szállt fel a motortérből.

Innentől már csak a műszaki mentés segíthetett rajta és eltrélereztette autóját a massachusetsi Littletonban található Toyota kereskedésbe, ahol eredetileg vette a kocsit. Ott megvizsgálták és azt mondták, hogy a felhasználás jellegéből fakadóan nem vállalnak rá garanciát.

Nem esett kétségbe, hanem felvette a kapcsolatot a helyi Toyotával, ahol elmondása szerint az ügyintéző megkérdezte, melyik kereskedésben vásárolta az autót. Miután elmondta, az ügyintéző felhívta a kereskedést és ugyanazt mondta neki: a versenypályás felhasználás jellege miatt nem vállalnak felelősséget.

Itt már azért kicsit kétségbeesett Luke, hiszen egy fiatal autóról van szó. Alig 19 ezer mérföldet (kb. 30 ezer kilométert) futott és a versenypályás napra frissen cserélt olajjal ment ki.

A kereskedésben azt is feltárták, hogy a motorblokknak egy lyuk volt a tetején, azért történt minden. A hiba valószínűleg olajgondok miatt alakulhatott ki, de ez sem teljesen biztos.

Egyelőre annyit tudni, hogy a motor teljes egészében cserélendő, nem lehet javítani. Luke-nak ez nagyjából egy 13 ezer dolláros, nagyjából 4,5 millió forintos mutatvány lesz.

Zeitler Mátyás/ Alapjárat