2019. március 16. | 09:00

Ha idén sem lesz világbajnok a Ferrarival Vettel, akkor talán soha

Társszerző: Hajdu Balázs

Sebastian Vettel négyszeres világbajnok, 52 futamgyőzelemmel rendelkezik. A Forma-1 történetének egyik legeredményesebb pilótája, 2019-ben azonban nagy lesz rajta a nyomás.

Két bajnoki címet is elpuskázott, főleg a saját hibái miatt. Vettel még mindig az első Ferraris világbajnoki címére hajt, idén sem lesz azonban könnyű dolga. Ha a szezon végén ő örülhet, akkor egyrészt utoléri az ötszörös bajnok Hamiltont (és Fangiót), valamint megtöri a Ferrari több mint egy évtizedes rossz sorozatát. Utoljára Kimi Räikköben szállított egyéni VB-címet a Scuderia számára, még 2007-ben. Vajon megengedheti-e magának Vettel, hogy ne érjen oda egy versenyképes autóval, vagy újabb súlyos hibákat kövessen el, vagy akár azt, hogy ifjú csapattársától kikapjon?

Kezelni az új fiú által okozott helyzetet

Sebastian Vettel öt évvel ezelőtt csatlakozott a Ferrari csapatához, és most első ízben kapott új csapattársat maga mellé. Ő pedig nem más, mint a rendkívül tehetséges Charles Leclerc, aki Kimi Räikkönen helyét veszi át. Adódik a kérdés, hogy Leclerc veszélyeztetheti-e Vettel pozícióját a csapaton belül, vagy inkább jobb teljesítményre ösztönzi a németet?

Vettelnek deja vu érzése lehet. Legutóbb, amikor elsőszámú pilótaként a világbajnoki címért kellett volna küzdenie, nem lett túl jó vége a történetnek. A Red Bull akkor Daniel Ricciardót léptette elő a Toro Rosso csapatától, aki 238 bajnoki pontot gyűjtött, amíg Vettel csak 167 egységig jutott. Vettel egész évben képtelen volt futamot nyerni, és csak háromszor győzte le ausztrál csapattársát.

Ez nem vet túl jó fényt Vettelre – ám azért érdemes foglalkozni a körülményekkel is. A Red Bull domináns csapatként kezdte meg a 2014-es F1-es szezont. A hibrid éra kezdetén, már az első futamon világosan látszott, hogy nem tudnak lépést tartani a Mercedes csapatával. Ricciardo feltörekvő tehetségként érkezett az energiaitalosokhoz, aki szerette volna stabilizálni a helyét a Forma-1-ben. Vettel négyszeres világbajnok volt, ám el kellett könyvelnie, hogy azzal a konstrukcióval nem lesz esélye a VB-címért küzdeni. Ezért is váltott, és igazolt a Ferrarihoz 2015-ben.

Jelenleg úgy fest, hogy a Ferrari Vettelt fogja támogatni a szezon elején. A felállás akkor változhat, ha esetleg Leclerc kezdi jobban az idényt. Vettel mindenesetre elismerően nyilatkozott a nála 10 évvel fiatalabb csapattársáról:

„Nem véletlenül kapta meg azt az ülést. Biztos vagyok benne, hogy elég gyors lesz, és nyomás alá tud engem helyezni” - mondta a négyszeres világbajnok.

A Ferrari komoly kockázatot vállal Leclerc szerepeteltésével, hiszen a monacói csak egy szezont teljesített a Forma-1-ben. Ha le tudja győzni Vettelt, akkor viszont kulcsfigurája lehet a Scuderia újbóli felemelkedésének.

El tudja-e felejteni Vettel az elszalasztott lehetőséget? 

Hibák mindig is voltak, és lesznek is. Akkora nyomás nehezedik a pilótákra, hogy ez normális része a játéknak. Vettel az elmúlt két évben, Hamilton pedig még 2007-ben és 2016-ban szalasztott el két-két világbajnoki címet, főként saját hibája miatt. Ami figyelmeztető jel lehet Vettel számára, hogy mindkét esetben hasonló, kulcspillanatokban elkövetett rossz döntések vezettek a sikertelenséghez.

Martin Brundle, egykori pilóta és jelenlegi kommentátor azt mondta, miután Vettel nagyjából egy hónapon belül harmadszor ütközött, hogy a német elfelejtette, hogy kell kerék-a-kerék ellen csatázni. Hamilton nagyon egyenletes, megbízható teljesítményt nyújtott, Ferraris vetélytársa nem tudott lépést tartani vele. Vettel a Német Nagydíjon bekövetkezett kiesése után csak egy futamot tudott megnyerni.

Ami még aggasztó lehet Vettel szempontjából, hogy 31 éves korára gyakrabban fordulnak elő ezek a gyengeségek. Ezzel szemben Hamilton nem nagyon hibázott az elmúlt két évben, ő idővel ki tudta küszöbölni a problémákat. A Mercedes brit pilótája 2014 óta gyakorlatileg minden évben domináns autóval vág neki a küzdelmeknek. Hamilton még mindig pokolian gyors, ám kissé óvatosabb a rajtnál és az előzéseknél is. Vajon Vettel képes lesz erre idén? A tesztek után jelenleg úgy fest a helyzet, hogy a Ferrari a világbajnokság elsőszámú esélyese.

„Minden adott a sikerhez. Az elmúlt években nem mindig álltak összes 100 százalékig a dolgok. Mindig van lehetőség a fejlődésre, ám nekünk most van mire építkeznünk” - mondta Vettel.

Ki tudja hozni Vettelből a maximumot az új festésű Ferrari?

Vettel a pályán kívül egy rendkívül jókedélyű, könnyed fickó benyomását kelti. Az autóban ülve viszont akkora nyomás nehezedett rá 2018-ban, mellyel nem tudott mit kezdeni. Az igazság az, hogy a csapat is követett el hibákat. 2008 óta tavaly volt a legjobb autójuk, mégsem tudtak kihozni belőle mindent. A sikertelenség Maurizio Arrivabene csapatfőnök állásába került, az ő helyét Mattia Binotto vette át. Binotto 25 éve dolgozik a csapatnál, szépen lépegetett felfelé a ranglétrán. Nagyon pozitív figura, rendkívüli technikai tapasztalattal, mely a csapat hasznára válhat.

A Ferrari pályán bemutatott fejlődése nyilvánvaló, már csak rendet kell tenni a fejekben. Abban reménykednek, hogy az idei körülmények végre megfelelőek lesznek egy újabb világbajnoki cím elhódításához

Michael Schumacher is az ötödik Ferrarinál töltött évében lett először világbajnok az olasz csapattal. Tette mindezt abban az évben, amikor új csapattársat kapott Rubens Barrichello személyében. Most Vettelen a sor. 

  • Címkék:
  • F1