2021. március 23. | 08:31

A Forma-1 egykori ura szerint a négyszeres világbajnok egy érzékeny ember, aki rögtön megérzi a támogatás hiányát. A 90 éves üzletember úgy véli, az olasz istálló soha nem szerette igazán Vettelt.

Sebastian Vettel a hétvégén rajtoló 2021-es Forma-1-es idényt már az Aston Martin csapatánál kezdi meg. A négyszeres világbajnok pilóta a várakozásokhoz képest gyengébben teljesített tavaly a Ferrarinál, ahol már az idény elején közölték vele, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését. Vettel szerint voltak olyan vitás helyzetek, melyekbe nem kellett volna élesen beleállnia, ám a múlt sebeit már nem érdemes nyalogatni, hiszen új kihívások állnak a német versenyző előtt.

Az F1 egykori tulajdonosa és vezérigazgatója, Bernie Ecclestone úgy véli, az olasz istálló nem adta meg azt a bizalmat és tiszteletet, ami Vettel sikeres szerepléséhez szükségeltetett volna.

„Sokan nem tudják, hogy Sebastian nagyon érzékeny ember. Éhes a szeretetre. A Ferrarinál soha nem szerették őt eléggé, ezért veszített az önbizalmából. El kell felejtenie a múltat, hogy visszatalálhasson korábbi önmagához” - idézi a német Sport1 televíziós csatorna a brit üzletembert.

A négyszeres világbajnok Vettelt rendkívül profi körülmények és szívélyes fogadtatás várta az Aston Martinnál. A csapat kommunikációjából az is kiderült, hogy a 2021-es célkitűzések esetleges elmaradása esetén magukra vállalják a felelősséget, ami nyilván levesz némi terhet a versenyzők válláról.

Vettel számára döcögősen indult a szezon, hiszen a Bahreinben megrendezett teszten váltóhiba miatt csak korlátozott mennyiségű kört tudott teljesíteni. A tavaly még Racing Point néven szereplő istálló színeiben Sergio Perez győzni tudott a Szahíri Nagydíjon, bizonyítva, hogy csomag igenis kiemelkedő eredményekre hivatott. Szerinted mire lehet képes Vettel és Stroll a Mercedes-motorral hajtott Aston Martinnal?

  • Címkék:
  • F1