2020. július 05. | 14:09

A verseny során többször is be kellett küldeni a pályára a biztonsági autót.

A pole pozícióból rajtoló Valtteri Bottas nyerte az idénynyitó Osztrák Nagydíjat Spielbergben. A sebtében felállított dobogó második fokára Charles Leclerc állhatott fel, a harmadik helyezettnek járó pontokat pedig Lando Norris zsebelte be (Norrisnak ez volt az első dobogós helyezése az F1-ben).

Előzmények

A koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt kényszerpihenő után ezen a héten végre valahára elstartolt a Forma–1 2020-as szezonja (igaz, nézők nélkül, és az egészségügyi előírások szigorú betartása mellett, vagyis az autóból kiszállva még a versenyzőknek is szájmaszkot kellett viselniük a padockban). Normál körülmények között március közepén kezdődött volna el az idei évi világbajnoki sorozat Ausztráliában, azonban a járvány miatt az utolsó pillanatban lefújták az Ausztrál Nagydíjat. A bosszantóan hosszúra nyúlt szünet alatt sem állt meg teljesen az élet az F1-ben, a Ferrari május elején bejelentette, hogy Sebastian Vettel év végén távozik a vörösöktől, mivel nem tudtak megegyezni a folytatásról. A négyszeres világbajnok ehhez képest csütörtökön azt nyilatkozta, hogy sosem kapott ajánlatot a Ferraritól, a német pilóta állítása szerint Mattia Binotto csapatfőnök telefonon közölte vele a hírt, miszerint 2021-ben már nem számítanak a szolgálataira (a jövőben Carlos Sainz lesz Charles Leclerc csapattársa a maranellóiaknál, a McLaren pedig megegyezett a Renault-tól mindössze 2 év után távozó Daniel Ricciardóval, így jövőre összeáll a Ricciardo, Norris páros a patinás múltú istállónál).

Az már a téli tesztidőszakban is látszódott, hogy a Mercedes és a Red Bull 2020-ban is roppant erős lesz, a Ferrari viszont finoman szólva sem remekelt Barcelonában, és az olaszok már februárban megkongatták a vészharangokat. Az Osztrák Nagydíjon aztán kiderült, hogy a vörösök valamit tényleg elszúrtak az idei autó tervezésekor, Leclerc el is mondta, hogy sok jóra nem számít maguktól az első két versenyen. A Merci egyébként Spielbergbe is elvitte a DAS (Dual-Axis Steering, kettős tengelyű kormányzás) névre hallgató innovációját, amely ellen pénteken óvást nyújtott be a Red Bull. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elutasította az óvást, de már korábban jelezte, hogy jövőre betiltja a DAS-rendszert, melynek lényege, hogy a pilóták a kormány síkban történő (vagyis előre-hátra) mozgatásával meg tudják változtatni az első kerekek dőlésszögét.

Szabadedzések + Időmérő edzés

A Mercedes már a szabadedzéseken is sokkal gyorsabb volt a többieknél, és a Racing Point is jól ment a tréningeken. A csapat idei versenygépéről tudni kell, hogy az gyakorlatilag egy az egyben a Mercedes tavalyi autójának a másolata, az istálló idei kocsijára rá is ragadt a „rózsaszín Mercedes” gúnynév. Más: a harmadik szabadedzésen történt egy baleset, Nicholas Latifi összetörte a kocsiját, de a Williams szerelői gyorsan összerakták a gépet, így mindenki részt tudott venni a szombati időmérőn.

A Q1-ben Verstappen futotta a leggyorsabb kört a Red Bullal, de Lance Stroll is rendesen odatette magát, a kanadaié volt a 4. legjobb idő az első szakaszban. A két Alfa Romeo és a két Williams nem jutott tovább a Q2-be, és Kevin Magnussen (Haas) számára is gyorsan véget ért a kvalifikáció. A Q2-ben aztán mindenki feljebb tekerte a motort, elkezdtek záporozni az igazán erős köridők. Ekkor derült ki, hogy a Ferrari nagyon lassú az élmezőnyhöz képest, Vettel csak a 11. lett, tehát be se jutott a Q3-ba!

A harmadik szakaszban Valtteri Bottas első nekifutásra megdöntötte a pályacsúcsot (1:02.939), Hamilton pedig mindössze 0.012 ezreddel maradt el a finntől. Bottas a második gyors körén hibázott, emiatt lesodródott a pályáról és a kavicságyat is megjárta. Leclerc csak a hetedik lett a Ferrarival, a monacói majdnem egy másodpercet (!!) kapott Bottastól. Verstappen a Q2-ben közepes keverékű gumikon futotta a leggyorsabb körét, így azokon rajtolhatott a vasárnapi futamon.

Az időmérőt követően a versenyfelügyelők a 10-es kanyarban történt pályaelhagyásért és a sárga zászlós jelzés figyelmen kívül hagyásáért is vizsgálták Hamiltont. A bizonyítékok megvizsgálása után a stewardok szombaton még úgy döntöttek, hogy az utóbbi kihágásért nem büntetnek (a pályaelhagyás miatt törölték Hamilton első Q3-as gyors körét, de az nem osztott, nem szorzott). A Red Bull a rajt előtt aztán óvást nyújtott be az ítélet ellen, a döntéshozók pedig az új bizonyítékok megvizsgálása után úgy döntöttek, hogy 3 rajthellyel hátrébb sorolják a hatszoros világbajnokot.

A rajtsorrend Hamilton büntetése után:

  1. Valtteri Bottas (Mercedes)
  2. Max Verstappen (Red Bull)
  3. Lando Norris (McLaren)
  4. Alexander Albon (Red Bull)
  5. Lewis Hamilton (Mercedes)
  6. Sergio Pérez (Racing Point)
  7. Charles Leclerc (Ferrari)
  8. Carlos Sainz (McLaren)
  9. Lance Stroll (Racing Point)
  10. Daniel Ricciardo (Renault)

Futam

A rajtnál nem történt baleset, Bottas pedig azonnal elnyúlt a többiektől. A finn mögött Verstappen Norisszal, míg Albon Hamiltonnal viaskodott az első körben. Leclerc is próbált előrejönni, de Pérez jól védekezett vele szemben. Norris mellett aztán Albon és Hamilton is simán elment az első körökben. A másik Ferrarival Vettel megelőzte Ricciardót a rajtnál, utána pedig Strollt vette üldözőbe a német versenyző. A kilencedik körben Hamilton lazán kikerülte Albont a hármas kanyar előtt, amivel feljött a harmadik helyre. 

A 11. körben váratlanul lelassult Max Verstappen autója (folyamatosan bekapcsolt a lefulladásgátlója), a hollandnak nagyon korán fel kellett adnia a versenyt! A technika ördöge aztán Ricciardóval és Strollal is kibabrált, közben pedig Romain Grosjean megjárta a kavicságyat, de tudta folytatni a versenyt.

TOP 10 az első 23 kör után: Bottas, Hamilton, Albon, Norris, Pérez, Leclerc, Sainz, Vettel, Pierre Gasly és Danyiil Kvjat.

A 26. körben Magnussen csúszott ki, miután az autója nem állt meg fékezéskor. A dán kiszállt a kocsijából, a versenyfelügyelők pedig beküldték a pályára a biztonsági autót. A 27. körben többen is bementek a boxba kereket cserélni, Péreznek majdnem sikerült megelőznie Norrist a bokszutcában, de csak majdnem. A 30. körben véget ért a biztonsági autós szakasz (amely során a Mercedesek gazdagon használták a DAS-rendszert), utána Bottasék pillanatok alatt faképnél hagyták a mezőnyt. Vettel aztán megpróbált bebújni Sainz mellé a kettes kanyarban, de ráfaragott a vakmerő manőverre és megpörgött. A 36. körben Grosjeant figyelmeztették a pályahatárok figyelmen kívül hagyása miatt.

A futam második felében Hamilton üldözőbe vette Bottast, előbbinek nem kellett hátrafelé tekintgetnie, Albon (akkor még) nem jelentett rá veszélyt. Bottaséknak szóltak, hogy kerüljék a kerékvetőket, mert a váltók érzékelőjével valami gond van.

TOP 10 a 30. kör után: Bottas, Hamilton, Albon, Norris, Pérez, Leclerc, Saniz, Gasly, Kvjat és Esteban Ocon.

Az 50. körben Grosjean autójában is felmondták a szolgálatot a fékek, majd néhány pillanattal később George Russell is feladta a futamot. Újabb biztonsági autós szakasz következett, a Mercedesek kint maradtak, de sokan, köztük Albon is kiment újra a boxba kereket cserélni. A Red Bull ifjonca lágy abroncsokat kapott. Az újraindulás után Albon megelőzte Pérezt, de közben Kimi Räikkönen autójáról leszakadt a jobb első kerék, ezért a stewardok harmadszor is riasztották a safety cart.

A 60. kör végén kijött a biztonsági autó, majd nagy harc alakult ki az élmezőnyben. A hármas kanyarban Albon és Hamilton összeért, a Red Bull kipörgött a kavicságyba, így Albon visszacsúszott az utolsó helyre. Leclerc aztán maga mögé utasította Norrist, utána pedig üldözőbe vette Pérezt, aki előtt Hamilton haladt. Ebből a hármasból egyedül Leclerc volt friss – közepes – gumikon. A 66. körben Leclerc Pérez mellett is elment a kettes kanyarban, ugyanabban a körben a versenyfelügyelők 5 másodperces időbüntetésben részesítették Hamiltont Albon kiforgatása miatt.

A futam hajrájában Pérez 15 másodperces időbüntetést kapott, mert túl gyorsan hajtott a boxutcában. A mexikói aztán elbambult, ezért összeért Norisszal, de mindketten tovább tudtak menteni. Az utolsó előtti körben Kvjat is kiesett, egyszerűen szétrobbant az egyik abroncsa a célegyenesben. Az utolsó körben Hamilton ráesett Bottas nyakára, de a finn kitartott és megnyerte az Osztrák Nagydíjat! Norris az utolsó körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét, így ő lett a harmadik Hamilton időbüntetésének köszönhetően.

Jövő héten jön az újabb verseny a Red Bull Ringen, akik most nem szereztek pontot, azok a Stájer Nagydíjon kezdhetik meg a felzárkózást a bajnoki tabellán.

Az Osztrák Nagydíj végeredménye:

Az egyéni pontverseny állása 1 futam után:

A konstruktőri pontverseny állása 1 futam után:

  • Címkék:
  • F1