2019. január 25. | 13:21

Erősen kritizálta a Ferrari német versenyzőjét az észak-ír egy interjúban

Társszerző: Hajdu Balázs

Az egykori Forma-1-es pilóta, Eddie Irvine egysíkúnak nevezte a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt. Azt is mondta a Ferrari német pilótájáról, hogy „erősen túlértékelt”, és nem érti, hogyan sikerült felérnie a csúcsra, négyszer egymás után. Szerinte a korszak legjobbja Lewis Hamilton, ám még ő sem érhet Michael Schumacher nyomába.

Az észak-ír Irvine 1996 és 1999 között versenyzett a Ferrari színeiben, mellyel világbajnoki második lett az utolsó idényben. Szerepelt a Jordan és Jaguar istállóknál is, pályafutása során 4 futamgyőzelmet ünnepelhetett. Az 53 éves ex-pilóta nem éppen visszafogottan nyilatkozott a sportág jelenlegi helyzetéről.

„A Forma-1 sokkal népszerűbb és izgalmasabb volt a mi időnkben. A mai egy kicsit másabb, és ezáltal talán egyhangúbb is”, mondta Irvine.

Schumacher külön kategória

Annak ellenére, hogy állítása szerint kevésbé követi a Forma-1-et, bátran nyilvánít véleményt a mostani pilótákról.

„Szerintem Lewis kiemelkedik a többiek közül. Nincs olyan jó, mint Schumacher, szerintem soha nem is lesz az ő szintjén. Szépen gyűjtögeti a győzelmeket és a trófeákat. Övé a legjobb autó, ám még ezzel együtt sem lehet őt Michaelhez hasonlítani.

Szerintem Vettel akkor jó, ha az élen halad, és nincs körülötte senki. Ha megnézzük Hamiltont, ő sokkal jobban összpontosít. Egyetlen célja, hogy megelőzze azt, aki esetleg előtte megy. Ha Vettelnek meg kell küzdenie valakivel, akkor annyira görcsössé válik, hogy elkerülhetetlenül ütközés lesz a vége. Szinte mindig ez történik. Vettelt jó pilótának tartom, ám számomra érthetetlen, hogy lett belőle négyszeres világbajnok. Szerintem Lewis jóval sokoldalúbb tehetség.

Michael minden egyes nap, minden egyes versenyen odatette magát, akárcsak Senna. Lewis néha hajlamos leereszteni. Ha megnézzük azt a két évet, amikor Button csapattársa volt a McLarennél, láthatjuk, hogy Jenson folyamatosan legyőzte őt. Michael ezt sosem hagyta, az ő teljesítménye mindig felülmúlta a csapattársáét.

Lewis egy elképesztően tehetséges versenyző. Mindenkit lenyűgözött az első pillanattól kezdve, amikor a Forma-1-be érkezett. Talán jobb az előzésekben, mint Schumacher volt. Viszont, ha az egyenletes teljesítményt, stabilitást nézzük, senki nem érhet Michael nyomába. Még Senna sem.”

Irvine: Senna nem volt elég kiforrott versenyző

„Szerintem Michael minden idők legjobbja. Senna technikailag egy kicsit elmaradt tőle. Elképesztően tehetséges volt, igazi csiszolatlan gyémánt. Nem tudta azonban teljes egészében átlátni a versenyzést. Emlékszem az első Japán Nagydíjamra, ahol Schumacher volt a leggyorsabb, én a második, Senna viszont csak negyedik vagy ötödik. Michael például gyakorolta a boxutcába való behajtást és a kerékcserét, Senna nem. Senna egy körön fantasztikus volt, versenytempóban viszont Michael előtte járt.

Emlékszem egy Brit Nagydíjra Silverstoneban, amikor én sokkal gyorsabb voltam nála a kanyarokban, és egyszerűen nem tudta kitalálni, hogyan csinálom. Állandóan a telemetriai adatokat böngészte, és próbált másolni engem.” 

A Forma-1 unalmas Irvine számára

Teljesen egyértelmű, hogy Irvine-t foglalkoztatja a sportág, ám jóval kevesebb versenyt néz meg, mint korábban.

„Nem kötnek le a futamok, így nem igazán nézem őket. Az autók egyszerűen csak mennek körbe-körbe, nem történik semmi érdekes. Túlságosan precíz és tökéletesített minden. Az ötvenes és a hatvanas években belehaltak egy-egy hibába, a hetvenes-nyolcvanas években is komoly sérüléseket lehetett szenvedni. Egyre biztonságosabb a versenyzés, ami természetesen jó dolog, de egy kicsit túl messzire mentek. Szerintem ez is csökkenti a sportág élvezeti értékét.”  

Az új tulajdonos nem akar kockázatot vállalni

„Szerintem nem kéne a gyári csapatoknak a Forma-1-ben indulniuk. Elegendő lenne, ha pusztán motorszállítóként vennének részt. Rengeteg pénzt költenek el, aztán vagy jönnek az eredmények, vagy nem. Ha jól megy, azért szállnak ki, mert nem maradt mit bizonyítani, ha rosszul megy, akkor pedig szégyen készteti őket a távozásra A Ferrari annyira erős, hogy elszívja a levegőt a többi csapat elől. A Mercedesnek túl nagy anyagi befolyása van, ami ugyanahhoz a problémához vezet. Ez pedig megöli a versenyzést.

Véleményem szerint jelentős, gyökeres változtatásokra van szükség. Minden egyes változtatásnak lenne utóhatása. A Forma-1 új tulajdonosa viszont rengeteg pénzt fizetett a jogokért, így nem valószínű, hogy komoly kockázatot szeretnének vállalni”, zárta gondolatait Eddie Irvine. 

Szerinted igaza van, vagy inkább csak „savanyú a szőlő”?