2021. február 10. | 14:47

Egy ékszerboltban vásárolt három órán keresztül, utána kapták lencsevégre.

Lewis Hamilton a tavalyi esztendőben szerezte meg a hetedik világbajnoki címét, amivel beérte Michael Schumacher német klasszis rekordját. Hétfőn aztán a Mercedes hivatalosan is bejelentette, hogy további egy évre szerződést kötnek a brit világbajnokkal.

Hamilton most egy kaliforniai ékszerboltba látogatott Beverly Hills városában, ahol egyes források szerint több mint három órán át időzött. Ezt követően kapták lencsevégre, amikor visszament autójához

Most hű maradt korábbi állításaihoz, ami a környezetvédelmi álláspontját illeti, hiszen egy teljesen elektromos fehér Porsche Taycan Turbo S modellel közlekedett. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy eladta az autó gyűjteményét, azok a garázsában pihennek. Hamarosan pedig kezdetét veszi a Forma-1 2021-es szezonja, amely rengeteg izgalmas újdonságot tartogat számunkra. Nemsokára Hamiltonnak is el kell utaznia a Mercedes központjába, hiszen a csillagos márka március 2-án mutatja be új versenygépét.

  • Címkék:
  • F1