A királykategóriában szereplő versenygépekben a legmagasabb szintű technológia dolgozik, emellett az alkatrészek is csillagászati áron mozognak.
A Száguldó Cirkusz őrülten magas kiadásainak megfékezése érdekében a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a 2021-es idénytől kezdve bevezetett egy 145 millió dolláros költségvetési plafont. Ezzel egyenlőbb versenykörülményeket kívánnak teremteni, valamint a szabályozás a Forma-1 egyedülálló technológiájának és mérnöki kihívásainak megőrzésére is szolgál.
A közúti közlekedésre alkalmas, ultragyors sportautók között akad számos olyan modell, mely F1-es technológia felhasználásával jött létre. A Ferrari, a Renault, a Mercedes, az Aston Martin és a McLaren is alkalmazza a királykategóriában megszerzett tapasztalatait, miközben a Forma-1-es versenyautóikat is fejlesztik. Mivel az autóversenyzés csúcsáról beszélünk, az alkatrészek is rengeteg pénzbe kerülnek, legyen szó titánból készült, vagy karbonszálas elemekről. Olyan fő összetevők, mint az alváz, a hajtóegység, vagy más alapvető dolgok összesen több, mint 16 millió dollárba kerül. A most következő összeállításban összeszedtem neked a Forma-1-es autók 10 legdrágább alkatrészét.
10. Kormánykerék - $70,000 (28,5 millió forint)
A Forma-1-es autókban egy különleges kialakítású, karbonszálas anyagból készült kormányt használnak. A pilóták kényelme érdekében a kormánykereket szilikon markolattal látták el. Hátul találhatóak a váltókapcsolók, valamint az álló helyzetből való elinduláshoz használt kuplung is. A kormány elején lévő kapcsolókkal a versenyzők nagyjából 40 különböző beállítást tudnak módosítani. A pilóták a közúti személyautókhoz képest kisebb kijelzőn digitális információkat láthatnak.
Egy F1-es versenygép kormányának értéke 50 és 100 ezer dollár (20-40 millió forint) között mozog. Ennyiért akár egy közepes méretű lakást is lehet vásárolni Magyarországon. Az alkatrész magas ára a különleges kialakításában, vezetékezésében keresendő. Egy ilyen kormányt a pilótáknak 5 másodperc alatt ki kell venniük a helyéről, hogy könnyebben tudjanak kiszállni az autóból.
9. Hátsó szárny - $130,000 (53 millió forint)
A hátsó szárnyaknak speciális szilárdsági és merevségi szabályoknak kell megfelelniük, hiszen ennek az elemnek az apró módosításaival komoly sebességelőnyre lehet szert tenni az egyenesekben. Az előzéseket segítő DRS nagyot dob a hátsó szárnnyal kapcsolatos költségeken, ezt a szerkezetet először 2011-ben használták a Forma-1-ben.
8. Üzemanyagtank - $150,000 (61,1 millió forint)
A 2009-es idény vége óta nem tankolhatnak futam közben az F1-es csapatok. Az autókban ezért egy olyan üzemanyag-tartályt helyeztek el, melyben nagyjából 110 liter benzin fér el. Kialakításának köszönhetően tökéletesen betölti a pilóta ülése és a motor közti területet. A Forma-1-es autókban használt tartály kevlárból és kőolaj alapon előállított poliuretánból készül, mivel ennek az alkatrésznek szinte teljesen elpusztíthatatlannak kell lennie. Talán még emlékszel Romain Grosjean szörnyű balesetére…
Az üzemanyag-tartály 53 millió forintos költségéhez hozzáadódik évi 500 ezer dollár (203,6 millió forint), melyet az istállók az adott idényben megrendezett versenyek számától függően benzinre költenek el.
7. Hidraulikus irányító rendszer - $200,000 (81,5 millió forint)
Ez a berendezés éppen annyiba kerül, mint a vadonatúj Bentley Flying Spur luxusautó. A rendkívül összetett hidraulikus rendszer 9 további alrendszert irányít a Forma-1-es autókban. A szerkezet megéri az árat, hiszen ennek segítségével jelentősen csökken a pilóták hibázási lehetősége.
A modern hidraulikus rendszernek köszönhetően a versenyzők a kormányról vezérelhetik az állítható hátsó szárnyat, a kuplungot és a váltókapcsolókat is.
6. Fékek - $200,000 (81,5 millió forint)
A Forma-1-ben gyakran 300 km/h feletti tempóval száguldanak, ahonnan másodpercek alatt kell adott esetben 70-80-ra lassítani. Ehhez a világ legfejlettebb fékrendszerére van szükség. Az F1-ben a fékek elérhetik akár az 1200 Celsius-fokos hőmérsékletet, a hűtésükről légcsatornák és nagyjából 1500 hűtőnyílás gondoskodik.
Az autóversenyzés királykategóriájában használt fékek a közúti autókhoz képest százszorosába kerülnek. A különbséget a drága anyagból készült, karbonszállal megerősített fékpofák és féktárcsák jelentik, melyek előállítása költsége is rendkívül magas.
5. Kipufogórendszer - $230,000 (93,7 millió forint)
Vajon mi kerül ezen az alkatrészen ennyibe? Nos, a Forma-1-ben használt kipufogórendszer nem csak a használt gázokat távolítja el a motorból, hanem a hajtóegység és a turbó teljesítményének optimalizálásáért és kiaknázásért is felel. Ennek pozitív hozadéka az aerodinamikai előnyökben mutatkozik meg.
Az F1-es kipufogógázok elérhetik az 1000 Celsius-fokos hőmérsékletet. Ebből a hőből, valamint a kanyarokban történő fékezésből keletkező energiát az úgynevezett MGU generátoregység gyűjti össze és az autó akkumulátorában tárolja. Ennek köszönhetően a pilóták plusz 300 lóerős teljesítményt használhatnak fel, mely egy támadás vagy védekezés során sokat jelenthet. Az energiavisszanyerő-rendszer természetesen tovább növeli a kipufogóval kapcsolatos költségeket.
4. Első szárny - $300,000 (122,3 millió forint)
Az idényről-idényre átalakított első szárnyak legfontosabb szerepe a leszorítóerő növelésében rejlik. Sajnálatos módon, egy ütközés során ez az elem szinte garantáltan megsérül, ezért a csapatok pótalkatrészekkel készülnek a futamokra. Az első szárny cseréje viszonylag egyszerűbb folyamat, ám így is súlyos másodpercekkel megnövelheti egy-egy kiállás időtartamát. Az elmúlt évtized legjobb futamának választott 2019-es Német Nagydíjon Lewis Hamiltonnak kellett átélnie a pokolian hosszú várakozás kellemetlen élményét.
3. Hajtáslánc - $1 millió (407,6 millió forint)
A kuplungot, a kardántengelyt, a differenciálművet és a sebességváltót tartalmazó hajtáslánc nagyságrendileg 1 millió dollárba kerül a Forma-1-es istállóknak. Ennek a költségnek döntő hányadát a váltórendszerre fordítják. A Száguldó Cirkuszban kifinomult rendszerű, 8+1 fokozatos félautomata váltókat alkalmaznak. A pilóták az autókban lévő érzékelők, az elektronikus gázpedálirányítás, valamint saját gyors reakciójuk segítségével a másodperc törtrésze alatt váltanak az egyes sebességi fokozatok között.
2. „Monocoque” - $1,2 millió (488,9 millió forint)
Az úgynevezett „monocoque” szerkezet tulajdonképpen nem csak a pilótafülkét foglalja magában. Az önhordó vázhoz tartoznak azok az elemek is, melyekhez az első szárnyat és a glóriát csatlakoztatják. A költségeket ebben az esetben is a karbonszálas alkatrészek növelik meg. A szakemberek állítása szerint az F1-ben használt „monocoque”-ok ötször könnyebbek, viszont kétszer erősebbek az acélnál.
A szerkezet kiemelten fontos részét képezi a titánból készült Halo, avagy glória, mely életmentő szolgálatot tett a 2018-as Belga Nagydíjon. Ez az elem nagyjából 20 ezer dollárba, azaz 8 millió forintba kerül.
1. Motor - $11 millió (4 milliárd 481 millió forint)
2014 óta 1,6 literes, hathengeres turbómotorokat használnak a Forma-1-es autókban. A közel 4,5 milliárd forintos összeg azonban nem csak a belső égésű egységet foglalja magában. A rendkívül összetett rendszer az irányításért felelős elektronikát, a turbófeltöltőt, az energiavisszanyeréshez alkalmazott MGU-K-t és MGU-H-t, valamint az energiatárolót is magában foglalja. Max Verstappen 2021-es Brit Nagydíjon elszenvedett balesete súlyos dollármilliókba került a Red Bullnak, ám a motorcsere miatt adott esetben rajtbüntetés is jár, ami jelentősen visszavetheti a pilóta esélyeit a szóban forgó versenyen.
Nyitókép: Depositphotos