2021. március 24. | 14:12

A Forma-1 a „WeRaceAsOne” kezdeményezést kívánja előtérbe helyezni.

A 2021-es idényben változások lesznek az F1-es futamok előtti, a rasszizmus elleni küzdelem jegyében megtartott tiszteletnyilvánítási procedúrában. A tavalyi évben a pilóták „End Racism” feliratú pólóban jelentek meg a verseny rajtja előtt, többségük féltérdre is ereszkedett.

A Forma-1 szervezői idén az esélyegyenlőség erősítésére életre hívott „WeRaceAsOne” kezdeményezést kívánják előtérbe helyezni, így a versenyzők egy ilyen transzparens előtt fogják kinyilvánítani tiszteletüket. A korábban használt szivárványos logót a jövőben már nem fogják használni. A térdelés opcionális lesz, az F1 nem teszi ezt kötelezővé a pilóták számára.

„A Forma-1-es közösség egységesen támogatja a „WeRaceAsOne” kezdeményezést, a pilóták ezt minden verseny előtt meg fogják mutatni. A tiszteletadás kifejezésére a versenyzők szabad kezet kapnak, nem írunk elő semmiféle kötelező gesztust. A legfontosabb, hogy egységesek legyünk a fenntarthatóságot, sokféleséget és elfogadást erősítő kezdeményezésekkel kapcsolatban” – mondta az F1 egyik szóvivője a RaceFans.net oldalnak.

A 2021-es szezon rajtja előtt Lewis Hamilton ismét kinyilatkozta, hogy továbbra is mindent megtesz az esélyegyenlőség erősítéséért és a faji megkülönböztetés kiszorításáért. A Mercedes hétszeres világbajnoka sem ragaszkodik a meghatározott gesztusokhoz.

„Nem gondolom, hogy a térdelés lenne a legfontosabb. Sokkal lényegesebbek a háttérben végzett cselekedetek. A faji megkülönböztetés továbbra is érinti a mindennapjainkat, ez ellen továbbra is harcolnunk kell. Szükség van a változásra, a célok elérése érdekében pedig össze kell fognunk. Ismétlem: ehhez nem szükséges letérdelni, a Forma-1-es pilótáknak viszont példát kell mutatniuk a világnak” – érvelt a hétszeres világbajnok Hamilton.

Tavaly nyáron egyszer már feltettük a kérdést, ám a probléma továbbra is aktuális: szerinted térdeljenek a Forma-1-es pilóták a versenyek előtt?

  • Címkék:
  • F1