2019. december 01. | 13:52

Finoman szólva sem a Ferrariról szólt a verseny.

Lewis Hamilton dominált a 2019-es Abu Dhabi Nagydíjon, a Mercedes versenyzője a pole pozícióból rajtolva nyerte meg a vasárnapi futamot. Max Verstappen lett a második, a dobogó legalsó fokára pedig Charles Leclerc állt fel, ám a monacóit már a verseny előtt vizsgálta az FIA, így nem biztos, hogy megtarthatja a szezonzáró versenyen szerzett pontjait.

Időmérő


Jól kezdett a Red Bull a Q1-ben, aztán Lewis Hamilton vette át a vezetést, előtte nem sokkal Sebastian Vettel pördült meg az utolsó kanyarból kigyorsítva, de ez a hiba sem veszélyeztette a továbbjutását. Közben a boxutcában is zajlott az élet, egy figyelmetlen kiengedés miatt Danyiil Kvjat és Romain Grosjean kis híján összeütközött a garázsban, utóbbi nem is jutott be a Q2-be. A francián kívül Antonio Giovinazzi, Kimi Räikkönen, valamint George Russell és Robert Kubica esett ki a Q1-ben. Russell ebben a szezonban mind a 21 időmérőn legyőzte Kubicát, akit jövőre Latifi vált a Williamsnél.

A második szakaszban nagyon közel voltak egymáshoz az élmenők, végül Charles Leclerc valahogy beverekedte magát Hamilton elé. A Q2-ben Sergio Péreztől, Pierre Gaslytól, Lance Strolltól, Kvjattól és a Porschéját áruló Kevin Magnussentől búcsúzhattak el a nézők.

A Q3-ban az első gyors körök után Hamilton állt az élre, Max Verstappen pedig mind a két Ferrarit és Bottast is megelőzte kisebb meglepetésre. Az utolsó pár percben Vettel annyira lassan teljesítette a felvezető körét, hogy a mögötte érkező Leclerc már nem ért fel időben a célvonalig, így nem kezdhetett meg egy újabb gyors kört. A monacói azonban így is megelőzte négyszeres világbajnok csapattársát. A kvalifikációt Hamilton nyerte (aki július vége óta először tudta megszerezni az első rajtkockát), Bottas pedig ugyan lenyomta Verstappent, de vasárnap csak a mezőny végéről rajtolhatott, mert a roppant izgalmasan alakuló Brazil Nagydíj után motor kellett cserélni a Mercedesében.

A Q3 végeredménye:

  1. Lewis Hamilton (Mercedes)
  2. Valtteri Bottas (Mercedes)
  3. Max Verstappen (Red Bull)
  4. Charles Leclerc (Ferrari)
  5. Sebastian Vettel (Ferrari)
  6. Alexander Albon (Red Bull)
  7. Lando Norris (McLaren)
  8. Daniel Ricciardo (Renault)
  9. Carlos Sainz (McLaren)
  10. Nico Hülkenberg (Renault)

Futam

Leclerc autóját egy órával a rajt előtt vizsgálni kezdte az FIA, mert állítólag több üzemanyag volt a kocsijában, mint amennyit a Ferrari előzetesen jelentett. Emiatt lehet, hogy utólag majd kizárják a futamból a monacóit. Räikkönen a 312. versenyén indult el vasárnap (a csúcstartó Rubens Barrichello 322 versennyel), míg Hamilton a 250. nagydíját teljesítette ezen a hétvégén. Kubica december első napján teljesítette élete utolsó F1-es versenyét, illetve Nico Hülkenberg is búcsúzott a „Száguldó Cirkusztól”, bár Kubicával ellentétben a német pilóta lehet, hogy a jövőben még visszatér valamikor a Forma–1-be.

A rajtnál nem történt semmi extraság, de aztán Leclerc faképnél hagyta Verstappent a hátsó egyenesben, a holland így hátracsúszott a harmadik helyre. Az első kör végén Gasly ment ki a boxba, miután elveszítette az első vezetőszárnyát, a Toro Rosso versenyzője rengeteg időt veszített a boxban. Magnussen három kör alatt négy helyet javított a rajtpozíciójához képest, a 20. helyről induló Botttas pedig pillanatok alatt ráesett a középmezőny nyakára.

TOP 10 az első 5 kör után: Hamilton, Leclerc, Verstappen, Vettel, Albon, Norris, Sainz, Ricciardo, Hülkenberg, Magnussen.

Hamilton nagyon kényelmesen autókázott elől, Leclerc nem tudta tartani a lépést a hatszoros világbajnokkal. A hátsó régiókban sem volt sok mozgolódás a verseny elején, Magnussen mondjuk csalódottan látta, hogy rövid időn belül Pérez és Bottas is elmegy mellette. A 9. körben Norris nyargalt be a boxba friss gumikért, miközben a pályán lévők egy központi technikai hiba miatt nem használhatták a DRS-t, egyszóval nehezebbé vált az előzés.

A 12. körben Bottas elment Pérez mellett önerőből, a 13. körben pedig előbb Leclerc, majd Vettel autóján cseréltek kerekeket a ferraris szerelők. Azonban porszem került a gépezetbe, Vettel kerékcseréje elhúzódott, így a német ász visszacsúszott a hetedik helyre. Ezt látva a Red Bull gyorsan kihívta a garázsba Albont, de hiába siettek a szerelők, nem tudott Vettel elé kerülni a thaiföldi pilóta.

Az agyonkopott abroncsokkal közlekedő Hülkenberg mögött feltorlódott a mezőny a 15. kör végére, Vettel és Albon nagyon közel került Bottashoz, aki az ötödik helyről próbált előrelépni. A Ferrari közben szívhatta a fogát, mert Leclerc nem tudott túl gyors köröket futni a friss kemény gumikon. A 18. körben Vettel akcióba lendült, Bottast támadta a kanyarokban, de a finn remekül védekezett. Közben jött a felhívás, hogy újra lehet használni a DRS-t, Hülkenberg mellett azonnal el is ment Bottas. A német gyorsan kiment a boxba, így Vettelék újra Bottas nyomába eredhettek.

A 23. körben törmelék került a pályára Giovinazzi és Kubica csörtéje után, miközben Vettel teljesen leszakadt Bottasról. Verstappen a 26. körben ment ki friss gumikért, Hamilton pedig egy körrel később tette tiszteletét a boxutcában.

27 körrel a verseny vége előtt így festett a TOP 10:

Verstappen a kerékcseréje után folyamatosan arra panaszkodott, hogy valami nem stimmel a motorjával, ennek ellenére is gyorsan utolérte az előtte haladó Leclerc-t. A 32. körben meg is történt a helycsere, és ugyan Leclerc visszatámadt, de a hollandé maradt a második hely. 

A 39. körben Leclerc és Vettel újra kiment a boxba, utóbbi visszacsúszott a hatodik helyre, miközben Bottas elment Albon mellett, és feljött a negyedik helyre. 

TOP 10 sorrendje 10 körrel a verseny vége előtt: Hamilton, Verstappen, Leclerc, Bottas, Albon, Vettel, Norris, Pérez, Hülkenberg és Kvjat.

Az utolsó körökben Pérez támadta Norrist, és Bottas is üldözőbe vette Leclerc-t, aki nagyon szenvedett a kopot lágy gumikon. Az ötödik helyért is nagy volt a csata, Vettel komoly nehézségek árán megelőzte Albont, az élen haladó Hamilton pedig odapörkölt a gumiknak rendesen, és az 53. körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Péreznek végül összejött az előzés, Bottas viszont nem tudta megkaparintani a harmadik helyet.

Hamilton nagyon simán nyert, ez volt a brit 84. futamgyőzelme az F1-ben. A 2020-as szezon március közepén veszi majd kezdetét az Ausztrál Nagydíjjal, az Alapjárat természetesen a következő idényt is nyomon fogja követni közelről, minden fontosabb F1-es hírről beszámolunk majd neked az oldalon!

Az Abu Dhabi Nagydíj pontszerzői:

  1. Lewis Hamilton (Mercedes)
  2. Max Verstappen (Red Bull)
  3. Charles Leclerc (Ferrari)
  4. Valtteri Bottas (Mercedes)
  5. Sebastian Vettel (Ferrari)
  6. Alexander Albon (Red Bull)
  7. Sergio Pérez (Racing Point)
  8. Lando Norris (McLaren)
  9. Danyiil Kvjat (Toro Rosso)
  10. Carlos Sainz (McLaren)

Az F1-es pilóták élmezőnyének végeredménye:

  1. Lewis Hamilton (Mercedes) 421 pont
  2. ValtteriBottas (Mercedes) 326 p
  3. Max Verstappen (Red Bull) 278 p
  4. Charles Leclerc (Ferrari) 264 p
  5. Sebastian Vettel (Ferrari) 240 p
  6. Carlos Sainz (Renault) 96 p

Az F1-es csapatok versenyének dobogósai:

  1. Mercedes 739 pont
  2. Ferrari 504 p
  3. Red Bull 417 p