2019. december 20. | 15:24

Ehhez először egy sikeres 2020-as év kellene.

Társszerző: Hajdu Balázs

A Red Bull vezetősége úgy látja, hogy a Mercedesszel is hírbe hozott Max Verstappen jól érzi magát a csapatnál, és 2021 után is az istálló versenyzője lesz.

A 22 esztendős Verstappen karrierje során 8 futamgyőzelemmel és 31 dobogós helyezéssel rendelkezik, sikereinek köszönhetően a Forma-1 egyik legkeresettebb pilótájává vált. A holland mellett Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerződése jövőre jár le, ami komoly mozgást indíthat be a piacon. Friss híresztelések szerint Hamilton akár a Ferrarinál is folytathatja 2021-től. Verstappen akár a hatszoros világbajnok helyére is kerülhet, hiszen régóta a hibrid éra domináns csapatának célkeresztjében van.

A Red Bullnál azonban úgy vélik, hogy Verstappen marad a csapat kötelékében.

„Nagyon boldog a csapatnál, mi pedig örülünk, hogy dolgozhatunk vele. Pontosan illeszkedik közénk. Rajtunk a sor, hogy versenyképes autót adjunk neki” - mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

Horner hozzátette, hogy sem Hamiltonnak, sem pedig Verstappennek nincs oka a távozásra, egyiküknek sem kell a Forma-1 „kristálygömbébe” nézniük. Mint ismeretes, 2021-től jelentős szabályváltozások jönnek az F1-ben, ami egy új korszak kezdetét jelenti.

„Amikor a játék végén megáll a zene, nem lennék meglepve, ha mindenkit ugyanabban az ülésben látnék. Lewis nyilván nagyon elégedett a környezetével, ahogy Max is. Ha mindketten versenyképes autóban ülhetnek jövőre, akkor miért váltanának?” - tette hozzá a Red Bull főnöke.

A Red Bull a 2016-os Spanyol Nagydíj előtt léptett elő Verstappent, aki akkor Kvjat helyét vette át a csapatnál, a holland üstökös győzelemmel mutatkozott be új munkahelyén. A mögöttünk álló idényben fantasztikus teljesítményt nyújtott. Verstappen többször megfogalmazta, hogy a világbajnoki címért szeretne küzdeni. Horner szerint a Honda-motor sokat fejlődött, így egyre közelebb kerülhetnek a Mercedeshez.

A Verstappen-Mercedes pletyka egyelőre él, az Ezüst Nyilak csapatfőnöke, Toto Wolff azonban azt mondta, hogy amíg nem rendezik Hamilton jövőjét, addig nem kezdenek keresgélni a piacon.

Szerinted hol versenyez majd Max Verstappen 2021-től?

  • Címkék:
  • F1