2020. március 02. | 13:34

A riválisok szabálytalanságot szimatolnak.

Társszerző: Hajdu Balázs

Tavaly a Ferrari volt a leggyorsabb az egyenesekben. Ennek az erőfölénynek köszönhetően uralták az időmérőket, a nyári szünet után pedig futamokat is tudtak nyerni. A riválisok azonnal szabálytalanságot sejtettek a háttérben. A Ferrari autói minden alkalommal megfeleltek az FIA ellenőrzéseinek, így a többi csapatnak nem volt tiltakozási alapja.

Az Amerikai Nagydíj előtt aztán érkezett egy technikai egyértelműsítés – nem szabálymódosítás – mely betiltotta egy bizonyos üzemanyagáramlást mérő eszköz használatát. A Ferrari pedig hirtelen elveszítette erőfölényét.

Azóta nem sokat lehetett hallani a Ferrari hajtóegységéről. Hivatalosan senki nem tiltakozott, illetve nem indult semmilyen vizsgálat sem. A színfalak mögött azonban zajlott a tárgyalás az FIA és a Ferrari között, melynek végén született egy megállapodás a felek között. Ennek pontos részleteit egyikük sem hozta nyilvánosságra.

Az FIA az alábbi közleményt adta ki a megállapodással kapcsolatban:

„Körültekintő műszaki vizsgálat folytattunk le a Scuderia Ferrari Forma-1-es csapat hajtóegységének elemzése érdekében. Sikerült megállapodást kötnünk a csapattal, melynek részletei kizárólag az érintett felekre tartoznak. Annyit elárulhatunk, hogy javulni fog a hajtóegységek ellenőrzési rendszere a következő idényekben, valamint a megállapodás segíteni fogja a Forma-1 kutatási tevékenységeit a károsanyag-kibocsátás és fenntartható üzemanyagok terén.”

A Ferrari vétójoggal rendelkezik a technikai szabályozásokkal kapcsolatban, valamint legendásan közeli kapcsolata van az FIA-val. Nem meglepő, hogy az egész történetet gyanakvás veszi körül. A probléma a transzparencia hiányával van, egyelőre mindenki csak találgat, mi is történt pontosan a színfalak mögött.

A riválisok mindenesetre nem örülnek a titkos megállapodásnak.

A Forma-1-es csapatok egy részét sokkolta, másokat feldühítette a Ferrari motorjával kapcsolatos, ellentmondásos történet végkimenetele. A hivatalos állásfoglalásukon még dolgoznak, azt azonban már most is láthatjuk, hogy zavarja őket a háttérben zajló titkos tárgyalás. Attól tartanak, hogy valami szabálytalanságot próbálnak eltussolni.

A csapatok szerint a következő alapvető kérdéseket kell feltenni a Ferrarit érintő vizsgálattal kapcsolatban:

  • A büntetés hiánya vajon azt jelenti, hogy a Ferrari autója a teljes tavalyi szezonban szabályos volt?
  • Ha igen, akkor miért nem mondják ezt? Miért van szükség titkos megállapodásra?
  • Hogyan bízhatnak a csapatok a Forma-1-ben, ha az FIA nem tud egyértelmű végeredménnyel lefolytatni egy vizsgálatot?

A megállapodás részleteiről sem a Ferrari, sem az FIA nem kívánt további tájékoztatást adni.

A Ferrari hajtóegységével kapcsolatos vizsgálat az Amerikai Nagydíj után kezdődött. Ennek középpontjában az üzemanyagáramlást mérő eszköz állt. A riválisok azt gyanították, hogy a Ferrari beavatkozott a rendszerbe, és esetleg át is lépte a 100 kg/óra áramlási maximumot. Az FIA állásfoglalása egyértelművé tette, hogy szabálytalannak minősül a mérőeszköz mindennemű módosítása.

A szezon utolsó három versenyén a csapat teljesítménye hirtelen visszaesett, legjobb eredményük Charles Leclerc Abu Dhabiban megszerzett harmadik helye volt. Mattia Binotto csapatfőnök szerint a két dolog nem függ össze egymással.

Szerinted mi lehet a titkos megállapodás hátterében?

  • Címkék:
  • F1