Fernando Alonso és a Dakar – Így látják a spanyol sztár esélyeit a magyar terepralisok

Közzétéve:
2019-09-04, 10:57

Nemrég robbant a bomba, miszerint Fernando Alonso rajthoz áll a 2020-as Dakar Rally-n.

A spanyol világsztár Fernando Alonso, két Formula-1-es világbajnoki győzelemmel, Le Mans-i 24 órás és WEC bajnokként újabb nagy kihívásba vágta a fejszéjét. Az alábbiakban a hazai tereprali I.O.B.C. kupa mezőnyének pilótáival, és két, a Dakart többször megjárt sportolóval következik egy kis esélylatolgatás.

Kovács György side by side pilóta, akit az ellenfelek jól ismernek erős nyers tempójáról. Versenyzői szemmel komoly váltásnak tartja a spanyol húzását, de úgy gondolja, több éves kitartó munkával Alonso echte pályaversenyzőként is odaérhet a legnagyobbak közé:

„Fizikailag abszolút topon van a srác, így ezzel semmi problémája nem lesz, ellenben a technikai részével, ami egy hatalmas vállalás. Olyan, mintha Roger Federer állna ki a pingpong világbajnok ellen: bár itt is négy kerékről és versenyautóról beszélünk, ez mégis egy pokolian nehéz feladat lesz. Fernando Alonso egész eddigi karriere során azért küzdött, hogy ne csússzon meg az autó alatta, most pedig pont az ellenkezője a cél… Kicsit hasonlít a helyzet Kimi Raikönnen WRC-s, vagy Sebastian Loeb WTCC-s kalandjához: ha az említett szakágat váltó versenyzőkhöz hasonlóan ő is azonnal be tudná magát verekedni a top 10-be, az véleményem szerint már egy hatalmas eredmény lenne. Nehéz kérdés, de évek kitartó munkájával van esélye odaérni a legnagyobb terepralis nevek közé!”

Kovács György a side by side volánja mögött

Trebitsch Miklós szintén side by side-os, és még csak idén kezdett el versenyszerűen terepralizni. Ennek ellenére már teljesítette az idei HunGarian Baja világkupa futamot is, így ha valaki, ő egészen biztosan képes magát beleélni Fernando Alonso helyzetébe:

„Az eddigi Dakarok során már bebizonyosodott, hogy több olyan ember is tudott komoly eredményt hozni, aki más szakágból érkezett. Itt persze főleg a rallyból érkezőkre gondolok, de szerintem a pályaversenyzésben fantasztikusat domborító Alonsonak is meglesz erre az esélye. Bizonyosan előnyére válik majd az a magas szintű fegyelem, ami az eddigi pályafutásának szerves részét képezte, ugyanakkor két komoly nehézséggel is szembe kell néznie. Az egyik a folyamatosan változó talajszerkezet, amihez csak a kellő kilométer megszerzése után lehet tudatosan alkalmazkodni - ez saját tapasztalat. A másik a győztes habitusából eredhet: fura lesz neki, hogy a terepraliban nem elsősorban a gyorsaság a mérvadó, sokkal lényegesebb a megfontoltság és a kitartás. Ha nem akar mindenáron nyerni, akkor abszolút nem elképzelhetetlen tőle egy szép helyezés.”

Trebitsch Miklós terepen a side by side volánja mögött

Horváth Lajos „Laller” motoros két Dakaron is indult, így rutinos terepralisként és Forma-1 kedvelőként kíváncsian várja, mit nyújt majd a spanyol:

„Egészen biztos vagyok abban, hogy Alonso szerepvállalása jót fog tenni a Dakar Rally megítélésének. Mostanság mintha egy kicsit megkopott volna a sorozat fénye: az elmúlt évek tapasztalata alapján jóval kisebb az időarányosan leadott nevezés a motorosok között. Ami a spanyol világbajnok esélyeit illeti, szerintem nem lesz könnyű dolga, pár embernek már beletört a bicskája ebbe - elég csak Sebastian Loeb vagy Mikko Hirvonen nevét említeni, akik vitathatatlan kvalitásaik ellenére sem tudták igazán megvetni a lábukat a terepraliban. Nagyon más kávéház ez, a folyamatosan változó talajkörülmények, a nagy forróság és a hosszú szakaszok olykor még a legjobbakat is megoldhatatlan feladat elé állítják. Ha számszerűsíteni kellene a dolgot, én azt mondanám, hogy utolsó biztosan nem lesz, de az első évében nem fog még komolyan labdába rúgni, nem tud majd bekerülni a top 10-be. Mindenesetre kíváncsian várom, mi fog kisülni a dologból!”

Horváth "Laller" Lajos a rajtdobogón

Szalay Balázst talán senkinek sem kell bemutatni, nála rutinosabb sivatagi róka aligha létezik Magyarországon. Balázs egészen közelről alkothat véleményt, hiszen évről-évre az autós mezőnyben igyekszik helytállni, és erőfeszítéseit legtöbbször siker koronázza.

„Egy Stephan Peterhanselt, egy Nasser al Attiyah-t, vagy egy Carlos Sainz-ot nagyon sok időbe és energiába telik majd utolérni neki, ha egyáltalán lehetséges ez. Én azt gondolom, hogy a Dakar Rally által támasztott kihívásra csupán tesztekkel nem lehet megfelelően felkészülni. A várható eredmény tekintetében sem vagyok túl optimista: nagyszerű sportolónak tartom Alonsót, de nem ez az ő igazi játszótere, és releváns tapasztalat híján igencsak kemény dolga lesz. A sivatag hatalmas meglepetéseket tud okozni, ez sok-sok év tanulsága mondatja velem… Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a hírneve és a marketingértéke mindenképp komoly lökést adhat a terepralinak. Általa olyanokhoz is elérhet ez a csodálatos a sportág, akik talán eddig még nem követték figyelemmel a szakágat, és a Dakart!”

Szalay Balázs a 2019-es Dakar Rally után

Az Alapjáratot  Szalay Balázs beengedte a főhadiszállásukra, ahol készítettünk vele egy interjút:

Forrás:

Forrás: Tóth Krisztián Márk / MAMS Tereprali sajtófőnök

Fotó: Sári Péter / Maira Pierce / Opel Dakar Team

Címkék:

Kapcsolódó írások

Fernando Alonso a Toyota Hilux volánja mögött a teszten
2019. augusztus 21.
Fernando Alonso a Formula-1-ben és a WEC-ben elért sikerek után valami újra vágyik.
A HunGarian Baja pénteki napja képekben
2018. augusztus 13.
Az Alapjárat a MAMS Tereprali Szakágának online médiapartnereként segíti a sportág népszerűbbé tételét. Ennek az együttműködésnek a részeként a tereprali világkupa magyar fordulóján, vagyis a jubileumi, 15. HunGarian Baján kiemelt szerepet kapott a website.
Az Opel Dakar Team párosa
2018. november 09.
A Margitszigeti Casinót egy estére ellepték az autók és minden a sivatagi versenyzés körül forgott!
Ssangyong Rexton DKR terepen
2018. december 06.
2018-ban a Tivolival nem tudtak kitűnni az indulók közül, így 2019-ben a Rextonnal próbálkoznak.