2020. február 06. | 14:36

Bemutatták a második generációs kasztni továbbfejlesztett változatát.

Az Formula-E és a FIA bemutatta a Gen2 EVO névre hallgató, továbbfejlesztett kasztnit, amely a 2020/21-es szezonban debütál majd, amikor az elektromos versenysorozat az ABB FIA Formula-E világbajnokságként rajtol el.

Ez egy újabb mérföldkő a világbajnoksággá minősülő Formula-E  számára, többek közt új első   szárnyat és hátsó uszonyt, valamint diffúzort kapott. Ezekkel kicsit komolyabb hatást kelt és méltó lesz a vb szintre.

"A Gen2 már így is az egyik legszembetűnőbb versenyautó, amely a pályára gurult  és ahogyan a neve is sugallja, a Gen2 EVO az eddigi legjobb konstrukció. Ahogyan az első generációs autó, a Gen2 EVO is bekerül a történelemkönyvekbe, mivel ez lesz az első, amely a Formula-E világbajnokságon vesz részt” - mondta Alejandro Agag, a Formula E alapítója és elnöke.

"Szeretnék köszönetet mondani az FIA elnökének, Jean Todtnak és csapatának, hogy ez az evolúciós lépcső kialakulhatott. Futurisztikus kialakítása ismét a Formula-E innovációját és a technológia fejlődését tükrözi” – tette hozzá Alejandro Agag.

A karosszéria módosítását a második generációs korszak négyéves ciklusának közepén hajtották végre, hogy frissítsék az autó formáját. Viszont továbbra is 18 colos Michelin Pilot Sport abroncsokon versenyeznek, ezek nedves és száraz időjárási körülmények között is megállják a helyüket.

"Az ABB FIA Formula E-bajnokság most teljesíti a hatodik szezonját, mégis a benne alkalmazott technológia lehet a jövő a közúti közlekedőknek is. Örülök, hogy a világbajnoki státuszba való áttéréskor izgalmas, új megjelenéssel látjuk a második generációs autót” - mondta Jean Todt, az FIA elnöke.

"Ez a progresszív megközelítés járult hozzá a hálózat kibővítéséhez és a bajnokság versenyképességének növekedéséhez, amely továbbra is erőt sugároz és előkészíti az utat a fenntartható városi mobilitás jövőjének" – tette hozzá Jean Todt.

A legújabb CGI-képek ugyanazt az alvázat és karosszériát mutatják, amelyek a hetedik szezonban képezik majd az alapot, ehhez tervezhetnek a csapatok bizonyos alkatrészeket.

Élőben először a Genfi Autószalonon lehet majd megtekinteni.

Tavaly mi így láttuk a Genfi Autószalont: