Pascal Wehrlein autója az utolsó métereken merült le, ezt kihasználva Di Grassi húzta be a győzelmet
A 2018/2019-es szezon negyedik versenyének Mexikó adott otthont, ahol az első sorból a Wehrlein, Di Grassi duó vághatott neki a őrült futamnak. Az első ötbe még Massa, Rowland és Da Costa fért be.
A lámpák kialvását követően nem kisebb koccanásokat leszámítva nem történt komolyabb baj. Azonban nem kellett sokat várni a szezon eddigi legnagyobb bukására, három perccel a rajt után Nelson Piquet belső íven támadta Jean-Eric Vergne-t, aki az utolsó pillanatban rácsukta az ajtót a brazilra ennek következtében nekiütközött és a levegőbe emelkedett, majd földet érésnél eltalálta Alexander Sims BMW-jét. Először sárgazászlós fázis lépett életbe, majd megszakították 30 percre a futamot, de a kitolták a versenyidőt vagyis maradt a teljes táv.
Az új rajt után nem volt túl sok akció a pályán, leszámítva azt, hogy Vergne autóját a másik Jaguáros pilóta, Evans is megtalálta hátulról, ezért kipördült és a mezőny második felébe sodródott vissza. A franciának nem volt szerencséje Mexikóban...
Eközben ketten azon versenyeztek, hogy ki tud több megrovást begyűjteni. Lopez szabálytalan energiahasználat miatt kapott boxutca áthajtásos büntetést, amit túl gyorsan vitt végbe, így még 10 másodpercet is bezsebelt. Vandoorne korán, illetve a megengedettnél tovább használta a FanBoost extra energiáját, amiért szintén boxutca áthajtásost és 5 másodpercet kapott. A leintés előtt tíz perccel Lopez átment a bokszutcai vonalon, majd átlépte azt, ezért még 5 másodpercet kapott.
Nem sokkal később Rowland elkalandozott, ezt Di Grassi kihasználva megelőzte, így támadhatta Wehrleint az első helyért. Az utolsó körökben mindenki az energiájával küzdött, az élmezőnyből a két Nissan teljesen lemerült, így a mezőny végére estek vissza. Di Grassi az utolsó méterekig támadta Wehrleint, aki zavarában le is vágott egy sikánt, amiért természetesen büntetést is kapott. Pascal autója az utolsó métereken merült le teljesen, így a szemfüles és kitartó Di Grassi örökölte meg a vezető pozíciót. A dobogóra még Da Costa és Mortara állhatott fel.
A Mexiko e-Prix összefoglalója:
Az elmúlt négy versenyen mindig új győztest avatott a széria, az elsőn Da Costa diadalmaskodott, a másodikon D'Ambrosio, míg Chilében Bird állhatott a dobogó legfelső fokára. Így nem meglepő, hogy most egy másik pilóta diadalmaskodott.
A Mexikói E-prix pontszerzői:
- Lucas di Grassi - 25 pont
- Antonio Felix da Costa - 18 p.
- Edoardo Mortara - 15 p.
- Jerome D’Ambrosio - 12 p.
- Andre Lotterer - 10 p.
- Pascal Wehrlein - 12 p.
- Mitch Evans - 6 p.
- Felipe Massa - 4 p.
- Sam Bird - 2 p.
- Daniel Abt - 1 p.
A bajnokságot a negyedik forduló után Jerome d'Ambrosio vezeti 53 ponttal, a csapatok között a Mahindra áll az élen.
A Formula-E következő fordulója március 10-én Hong Kongban lesz.