2019. május 02. | 14:51

Május elseje már évek óta a motorsport ünnepe, 2019-ben pedig megint több lett, mint az előző években volt

Az eddigi összes Nagy Futamon részt vettem, az elsőn még nézőként, aztán valamilyen médium képviseletében. Emlékszem arra, amikor egyszerre látogatott Budapest utcáira a Red Bull Racing és a Ferrari F1-es gépe. Az idei rendezvényre, pedig Max Verstappen mellett egy második generációs Formula E autót is szereztek a rendezők. Közép-Európában elsőként a főváros utcáira szabadították rá a hangtalan szörnyeteget. Ez remélhetően annak a jele, hogy a sorozat komolyan számol Budapesttel, mint jövőbeli versenyhelyszín.

Reggel megnyitották a paddock területét a nézők előtt, akik így testközelből csodálhatták meg kedvenceik autóit. Aztán 13 órától kezdetét vette a sajtótájékoztató, ahol a külföldi sztárokon kívül magyar csillagok is részt vettek.

14 órakor több mint ötven versenygép gurult az Andrássy útra. A Formula 1 mellett képviseltette magát a Formula E, a rali, a ralikrossz, a tereprali, a Nascar, a gyorsasági és felvonultak persze klasszikus autók is. Idén is nagyon tetszett a rendezvény és elég szürreális élmény volt Kiss Norbi kamionját látni keresztbe menni vagy a Formula E autó hangtalan suhanását tapasztalni az Andrássyn.

Volentér Balázs autóján az Alapjárat matricája is feltűnt, így részese tudott lenni szerkesztőségünk ebben a formában is a rendezvénynek. Az egyedi építésű Silver Stinggel szórakoztatta a közönséget.

"Ezúttal egy másik autóval körözhetek a belvárosban, az LMP3-as motorja még felújítás alatt van, viszont a Red Bull Ring-i versenyhétvégére remélhetően el fog készülni. Korábban nem mentem még a Nagy Futamon, viszont mindig is nagy álmom volt. Örülök, hogy ez most Bódis Kálmán Jóvoltából meg tudott valósulni. Rengeteg ember volt kint és nagyon élveztem az egész rendezvényt" - mesélte Volentér Balázs.

A külföldi vendégek így látták a rendezvényt:

„Az ilyen bemutatókat mi, pilóták is élvezzük, hiszen nincs rajtunk nyomás, számomra pedig különösen izgalmas, hogy valami teljesen újat mutathatok a magyar közönségnek, hiszen itt még nem láttak Formula E versenygépet, amely teljesen más, mint a többi, itt látható autó. Más a leszorítóerő, kisebb a tapadás, és persze a belvárosi pályák is nagy kihívás elé állítanak minket, nagyon kell figyelni, mert eléggé hepehupásak. Az Andrássy út simának számít azokhoz képest, ahol versenyezni szoktunk” - mondta Jérome D'Ambrosio, az ABB FIA Formula E bajnokság résztvevője.

„Második alkalommal vagyok itt a Nagy Futamon, és szívesen jöttem vissza, mert tavaly is nagy élmény volt az elkötelezett szurkolók előtt bemutatózni. Nagyon szeretik itt az autósportot, Budapest történelmi belvárosa pedig egyszerűen gyönyörű, ezért a Magyar Nagydíjra is mindig örömmel jövök” - nyilatkozta Max Verstappen, az Aston Martin Red Bull Racing pilótája.