2020. november 06. | 10:22

Bemutatta idei autóját a Formula Student versenysorozatban induló BME Motorsport csapata.

A Formula Student egy nemzetközi széria, amelyben kizárólag egyetemi hallgatókból álló csapatok versenyezhetnek. A szériában több mint 50 ország képviselteti magát, köztük Magyarország is. Jelenleg körülbelül 1000 csapatot tartanak számon, akik 3 különböző kategóriában – belső égésű, elektromos és önvezető autók – mérhetik össze a tudásukat.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem falai között működő BME Motorsport – más magyar csapatok mellett – a belső égésű kategóriában vesz részt. A csapat tagjai saját maguk tervezik és építik össze az alkatrészeket, amelynek eredményeként egy formula típusú versenyautó gurul ki az egyetemen található műhelyből.

A csapat októberben ünnepelte fennállásának második évfordulóját. Első szezonjában a BME Motorsport rögtön három Formula Student versenyen – FS Netherlands, FS Czech Republic és FS East (Magyarország) – részt tudott venni. A megmérettetéseken azonban nem csak az autó és a pályán való versenyzés kerül a középpontba, hanem az úgynevezett statikus számok is – ide tartozik például a Business Plan (üzleti terv) versenyszám.

A koronavírus-járvány más autósport szériák mellett a Formula Student sorozatot sem kímélte. A versenyek az eredeti formájukban elmaradtak, az egyetemek (és egyben a műhely) bezárásával pedig a csapat munkája is félbeszakadt. Az otthoni munkavégzésre való átállás sikeresen zajlott (a személyes megbeszélések helyét átvették az online meetingek, a közös szerelések helyett pedig mindenki egyedül dolgozott otthon a saját maga részegységén), így ugyan lassan, de apró lépésekben – nappalikban, konyhákban és garázsokban – folytatódott az autó összeépítése.

Mindemellett BME Motorsport csapata a távoktatás, illetve az autó otthoni építése mellett júniusban részt vett a Formula Student Online nemzetközi versenyen, amelyen a csapat a belső égésű kategóriában az összetett 9. helyen végzett. Nem véletlen az esemény elnevezése sem, a verseny gyakorlatilag tükrözte a „valós” megmérettetésen lévő versenyszámokat – csak ezúttal autó helyett a csapat szimulátoron rótta a köröket.

A kialakult helyzet miatt a gyártási és összeszerelési folyamatok jelentősen megcsúsztak, azonban október elejére – több mint 5 hónappal a tervezett dátum után – elkészült a BME Motorsport 2020-as idényre épített versenyautója.

A csapat második autója az FRC-07 kódnévre hallgat. A 200 kg súlyú járművet egy 2004-es Yamaha R6 motor hajtja, amit egy egyedi motorvezérlő irányít. Az átalakított négyhengeres erőforrás 600 köbcentis, a maximális fordulatszáma pedig eléri a 14 ezret. Az autóban négysebességes szekvenciális váltó van, ezt egy elektro-pneumatikus rendszer aktuálja - vagyis a kormányról, fülekkel lehet vezérelni. Mondhatni igazi Forma-1-es élményt nyújt.

A Formula Student szabályzata szigorú, ennek célja elsősorban a pilóta és szerelők biztonságát szolgálja. Ezen felül viszont szabadságot nyújt a korlátlan mérnöki kreativitásnak.

A BME Motorsport idei szívórendszerébe a szabályzatnak megfelelően egy 20 mm-es szűkítő van beszerelve, ami jelentősen csökkenti a beáramló levegő mennyiségét – ezzel erősen lekorlátozva az autó teljesítményét. Ennek eredményeként az FRC-07-re keresztelt autó 90 lóerős, végsebessége pedig körülbelül 120 km/h, továbbá 3 másodperc alatt gyorsul fel nulláról százra. (A Formula Student-ben nem a végsebesség az elsődleges szempont, hiszen az autó a versenyszámok 90 százalékában rendkívül kanyargós nyomvonalon haladnak, emiatt hossz- és keresztirányú gyorsulásra van optimalizálva. Az „endurance” (hosszabb távú) versenyszám során például 22 kilométert kell megtenni egy olyan pályán, ahol nincsen 80 méternél hosszabb egyenes szakasz.) Ami a fogyasztást illeti, az autó 20-25 litert eszik 100 kilométeren.

Az előző évi versenyautóval ellentétben az idei járművön már teljes aerodinamikai csomag található. Hogy ez mit jelent? Az első, a hátsó és az oldalszárnyakat, illetve a diffúzort. Az aerodinamika azonban nem csak a látványelemek halmaza: a hatalmas első és hátsó szárnyaknak köszönhetően az autó a szimulációk szerint 1950 N leszorítóerőt termel 100 km/órás sebességnél.

A járműben szintén fontos szerepet tölt be az elektronikai rendszer. A 2020-as autóban egyedileg tervezett kábelkorbács van, emellett olyan programok fejlesztésére is sor került az elmúlt egy év folyamán, mint a teljes telemetria rendszer, vagy a rajtprogram. Már az első teszteken is túl van a csapat, amely bíztató eredményeket hozott.

A BME Motorsport a tervek szerint a közeljövőben több versenyen is indulni fog, amelyeken a cél nem csak dobogó legfelső foka, hanem a kilométerek és a tapasztalok gyűjtse is, mivel a későbbiekben az ott szerzett adatokra lehet építkezni – ami hosszabb távon nagyban hozzájárul a csapat fejlődéséhez.