2020. július 30. | 15:07

A hatszoros F1-es világbajnok sztár több dalt is írt az elmúlt években.

A Forma–1-ben versenyző Lewis Hamilton elárulta, hogy 2018-ban XNDA néven működött közre a Pipe című zeneszámban, ami Christina Aguilera énekesnő Liberation című lemezén jelent meg.

„Én vagyok XNDA, és nagy megtiszteltetés, hogy Christina Aguilera mellett használhattam a hangomat. Nem bíztam magamban, tartottam ettől az új szerepkörtől, ez talán érthető” – mondta Hamilton, aki azt is elkotyogta, hogy az elmúlt években több dalt is írt, illetve felvett, ezeket pedig majd megosztja a rajongóival a közeljövőben.

A Mercedesnél versenyző 35 éves brit pilóta 11 nappal ezelőtt nyerte meg a zárt kapuk mögött megrendezett Magyar Nagydíjat, most hétvégén pedig a Brit Nagydíjon szeretne minél több pontot szerezni.

Hamilton a versenyzés és az éneklés mellett a rasszizmus elleni harcot is nagyon fontosnak tartja, ő kezdeményezte azt, hogy a Forma–1-es futamok előtt is legyen térdelés, rengeteg sportoló fejezi ki így tiszteletét a „Black Lives Matter” mozgalommal kapcsolatban. Vannak pilóták (köztük van Sebastian Vettel is), akik támogatják Hamilton ötletét, mások azonban állva maradtak. Hamilton nem is ment el szó nélkül a dolog mellett.

„A pilóták közül sokan gondolják azt, hogy egyszer már letérdeltek, többször nem fogják ezt megtenni. Nem tudom, mi váltotta ki belőlük ezt a véleményt. Mindannyian tagjai vagyunk a szövetségnek, melyet három ember irányít. Közülük ketten támogatják a kezdeményezést, egyikük (Romain Grosjean – a szerk.) viszont nem tartja fontosnak. Nem szeretnék nyomást gyakorolni a versenyzőkre. Nem akarom, hogy azt higgyék, rólam szól ez az egész. Szerintem nem veszik elég komolyan, vagy nem értik az üzenet lényegét. Jelenleg olyan emberekért harcolunk, akik a világ bármely pontján diszkrimináció áldozataivá váltak” – érvelt a 86-szoros futamgyőztes pilóta.

  • Címkék: