2019. május 31. | 12:29

A magyar kormány erősítené az ország jelenlétét a versenysportban  

Jean Todt, az FIA elnöke és az ENSZ közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja Niki Lauda búcsúztatása után Zalaegerszegre utazott, hogy megnézze a ZalaZone fejlesztéseit Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel.

A miniszter megerősítette, hogy a Hungaroring továbbfejlesztésével járulnának hozzá, ahhoz, hogy a Forma–1 minél tovább ellátogasson Magyarországra. Ezen kívül a Formula E versenyét is tudná támogatni a tesztpálya, erről egyeztettek az FIA elnökével.

A mogyoródi pályát néhány évvel ezelőtt újraaszfaltozták, idén pedig többek közt a nézőtér modernizálása a cél. Egyre valószínűbb és több forrásból is megerősítették, hogy a Formula E érdeklődik Budapest iránt, mint potenciális versenyhelyszín. Erről korábban az MNASZ elnöke, Oláh Gyárfás egy konferencián már egyeztetett a Nemzetközi Automobil Szövetség vezetőivel. A Nagy Futam remek alapot szolgáltat az elektromos csúcsversenyautók versenyéhez.

A zalaegerszegi létesítmény is mutatja, hogy az ország milyen sokat tesz a közlekedés biztonságának javításáért, az utasbiztonságért és a balesetmegelőzés javításának érdekében. A ZalaZone létrejöttével és a jogszabályi háttér meglétével Európában vezető szerepe lehet az önvezető járművek fejlesztésében. A mindennapi közlekedésben az egyik legnagyobb kockázat maga az emberi tényező, ennek kiküszöbölésében nyit új korszakot az önvezető járművek elterjedése.

"A Magyar Nagydíjnak nagyon fontos helye van a Forma–1 versenynaptárában. A Forma–1 nem csak sport, hanem egy laboratórium is, ahol folyamatos fejlesztések zajlanak.

Magyarországon olyan partnerekre talált, akik a közlekedésbiztonság fejlesztésében is komoly szerepet vállalnak" – jelentette ki Jean Todt.

"Magyarországon stratégiai ágazat a sport, ezért kiemelt támogatást kap és nagyon fontos cél a nemzetközi sportesemények rendezése. A visszatérők megtartása és újak bevonzása, ezt pontosan lefedi a Formula 1, illetve a Formula E, mint az autóversenyek királykategóriáit. Ezeken kívül más szakágak versenyeinek rendezési jogát is szeretnék megcsípni, amihez a kormány minden támogatást megad" - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

MTI

Fotók: Varga György - MTI