8 hónappal tüdőátültetését követően elhunyt a Formula 1 legendás bajnoka
Niki Lauda családja megerősítette, hogy 1975, 1977 és 1984 F1-es világbajnoka 70 éves korában örökre megpihent.
"Mély szomorúsággal jelentjük be, hogy szeretett Nikink békében hunyt el családja körében hétfőn" - áll a közleményben.
Az év elején Bécsben influenzával kezelték, 5 hónappal azt követően, hogy tüdőátültetésen esett át. Vakációjáról, a Ibizáról repült közvetlenül az osztrák fővárosba, hogy a súlyos beavatkozásra mihamarabb sort kerítsenek.
Niki Laudán korábban kétszer, 1997-ben és 2005-ben is sikeres vesetranszplantációt hajtottak végre. Az első esetben testvére, Florian, a másodiknál pedig felesége, Brigit volt a donor.
Elment a nagy túlélő – Niki Lauda emlékére
Andreas Nikolaus Lauda 1949. február 22-én született Bécsben. A család kiváló anyagi körülmények között élt, neki is sikeres üzleti karrierje lehetett volna. Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy Nikolaus nem fogja a hagyományos családi utat követni. Amikor a versenyzéshez kellett támogatás, akkor komoly hasznát vette a családi kapcsolatoknak. Az autókért már egészen fiatal korában is rajongott. Első versenyén 1968-ban vett részt. Apja ragaszkodott ahhoz, hogy fia távol maradjon a versenyzéstől, ám a szenvedélynek nem lehetett parancsolni.
A család jó hírnevének, és üzleti kapcsolatainak köszönhetően bevásárolta magát a Forma 2 mezőnyébe. A March csapatánál kapott helyett, társa, Ronnie Peterson fizetett versenyző volt. A következő állomás a BRM volt. Laudának ezúttal is fizetnie kellett a lehetőségért. Komoly adósságot halmozott fel, amikor érkezett Luca di Montezemolo hívása, és a Ferrari ajánlata. 1974-ben megszerezte első futamgyőzelmét. 1975 egy „hihetetlen év” volt számára, komoly fölénnyel nyerte meg a világbajnoki címet.
Niki Laudával kapcsolatban az a világbajnoki cím marad a legemlékezetesebb, melyet nem nyert meg. Nagyon érdekes tény az élsportban, hogy a valódi verseny kialakulásához valamilyen hiba vezet. A foci is rendkívül unalmas lenne, ha a kapusok mindent kivédenének. Az autóversenyben sincs ez másképp, a különbség annyi, hogy itt elképesztően erős gépekről, illetve erőhatásról van szó, így egy bekövetkező hiba gyakran súlyos sérülésekkel jár. Niki Lauda az 1976-os Német Nagydíjon bekövetkezett balesete örökké emlékezetes marad. Legalább annyira felejthetetlen az a bajnoki versenyfutás, amely az osztrák pilóta és brit riválisa, James Hunt között zajlott.
A Német Nagydíj idején Lauda előnye 20 pontnál is nagyobb volt. A versenyen változó körülmények uralkodtak. Miután Lauda száraz gumikra váltott, a Bergwerk kanyarban próbált előzni, az autója kisodródott, nekiütközött a korlátnak, és lángra kapott. Az égő autóból versenyzőtársai szabadították ki. Súlyos égési sérüléseket szenvedett a fején, a tűz következtében felszabaduló mérgező gázok pedig roncsolták a tüdejét. Egész életében ettől rettegett. Mindössze 6 héttel a baleset után mégis újra versenyzett, elképesztő bátorságról tanúbizonyságot téve.
Lauda kihagyása alatt Hunt felzárkózott a pontversenyben. Az utolsó 9 versenyből 6-ot az angol nyert. Lauda egyre nagyobb nyomás alatt versenyzett, valamint még mindig a szörnyű baleset hatása alatt volt. Elérkezett a szezonzáró Japán Nagydíj, melyet borzalmas esős körülmények között rendeztek. Lauda saját elmondása szerint rettegett, és néhány kör megtétele után kiállt a versenyből. James Hunt pedig éppen annyi pontot szerzett, amivel megszerezte a világbajnoki címet.
1977-ben Niki Lauda megnyerte második világbajnokságát. 1978-ban Bernie Ecclestone csapatfőnök irányítása alatt, és Gordon Murray csapattársaként a Brabham istállónál folytatta. Nem volt túl sikeres az együttműködés, Lauda motivációja pedig kezdett alábbhagyni. 1979-ben, egy edzés közepén teljesen elment a kedve az autóversenyzéstől, és ott helyben visszavonult. Légitársaságot alapított és televíziós kommentátorként tevékenykedett.
1982-ben – saját elmondása alapján pénzügyi okok miatt – visszatért a Forma 1-be. A légitársaság nehéz napokat élt meg. Ron Dennis szerződtette az osztrákot a McLarenhez, ahol egy zsák pénzt, és egy versenyképes autót ígértek neki.
Visszatérését követően a harmadik versenyét megnyerte, majd abban az idényben még egy győzelemre futotta az erejéből. 1983-ban nem tudott futamot nyerni, 1984-ben azonban ismét visszatért a megfelelő ösvényre – sőt, világbajnok lett, fél pont különbséggel megelőzve csapattársát, Alain Prostot. Prost legtöbbször gyorsabb volt nála, ami jellemző volt Lauda egész pályafutására. Próbálta kerülni a szükségtelen kockázatokat. Sokan csodálkoznak, hogyan tudott ennyire sikeres lenni, amikor a csapattársai annyira erősek voltak. Lauda annyira magabiztos volt, elképesztő módon tudott koncentrálni. Mindhárom világbajnoki címét erős akaratának köszönheti.
„Nagyon sok mindenen mentem keresztül. Rájöttem, hogy a jövőt nem lehet irányítani. Nem aggódom. A nehézségek leküzdését mindig meg lehet tanulni” - mondta Lauda.
„Elfogadod, hogy könnyen véget érhet az élet. Meg kell birkóznod a valósággal” - fejtegetette tovább gondolatait az osztrák bajnok.
2013-ban készült el a Hajsza a győzelemért című film, mely Lauda és Hunt párharcát mutatja be. A filmmel kapcsolatban Lewis Hamilton a következőket írta:
„[…] Csak ajánlani tudom a filmet. Az autóversenyzés nem mindig mutat jól a mozivásznon, így nem túl nagy várakozással ültem le megnézni. A színészek elképesztő munkát végeztek, kiválóan sikerült visszaadni a riválisok személyiségét, illetve a Forma 1 akkori hangulatát. Niki a csapatunk tanácsadójaként dolgozik, így különös érdeklődéssel figyeltem a filmet. […]”
Niki Lauda 2018 augusztusában tüdőátültetésen esett át. Az állapota sokáig súlyos volt, hosszú ideig kórházban ápolták, kerülte a nyilvánosságot. Végig azt hangoztatta, hogy szeretne visszatérni a Mercedes csapatához, és ismét a helyszínen szeretné követni a versenyeket. Úgy tűnt, sikeresen felépülhet, ám végül a nagy visszatérő szervezete végleg elfáradt. Küzdeni tudása, győzni akarása, bátorsága jó példa lehet a jövő autóversenyzői nemzedékének.