2019. április 29. | 13:25

A Mercedes uralta a Bakui versenyt, Bottasnak pedig visszaadta az élet, amit tavaly elvett tőle, a győzelem ízét

Ez az aszfaltcsík a legfiatalabb az F1 helyszínei között, ugyanis csak 2016 óta rendeznek rajta versenyt. Azonban már most is több fordulatot és drámai pillanatot szolgáltatott, mint sok régebbi versenyhelyszín. Ezt a gondolatmenetet követve azt hinnéd, hogy idén sem volt máshogy. Nos, le kell hogy lombozzalak, mert de.

Az eddigi legunalmasabb Azeri Nagydíj volt a 2019-es szezon negyedik versenye, azonban pénteken volt egy-két érdekesség... Elég csak a leamortizált rögszállítóra és a rakoncátlan csatornafedélre gondolni, amely rendesen megtépázta az egyik Williams haslemezét.

A rajtnál a két Mercedes jól eljött, majd kanyarokon keresztül harcoltak az első helyért, amit végül Bottas megtartott. Vettel majdnem 10 másodperces hátránnyal követte csak az Ezüst Nyilakat, míg Leclerc szépen lépdelt előre a nyolcadik helyről.

A Ferrari stratégiája jónak tűnt, mert a monakói pilóta sokáig az élen állt a közepes keverékű abroncsaival, azonban a 31. körre elfogytak és az őt követő finn visszavette a vezető pozíciót. Közben Ricciardo és Kvyat találta magát érdekes helyzetben, az ausztrál nem tudott befordulni egy rövidre vett féktáv után, ráadásul rá is tolatott a Toro Rossóra.

Pár körrel később Hamilton és Vettel is megelőzte Leclercet, aki a 34. körben meg kapta a lágy abroncsokat. Pár körrel később érvénybe lépett a virtuális Safety Car, mert a Red Bull megadta magát Gasly alatt.

Három körrel a leintés előtt a Ferrari kihozta a monakóit még egy kerékcserére, hogy bezsebelje a leggyorsabb körért járó 1 pontot. Az élen haladó két Mercedes magabiztosan tartotta a pozícióját, Hamilton megpróbálkozott még egy előzési kísérlettel, de nem sikerült neki, így Bottast intette le elsőként a kockás zászló, idén már másodjára.

Az Azerbajdzsáni Nagydíj pontszerzői:

  1. Valtteri Bottas - 25 pont
  2. Lewis Hamilton - 18 p.
  3. Sebastian Vettel - 15 p.
  4. Max Verstappen - 12 p.
  5. Charles Leclerc - 11 p.
  6. Sergio Perez - 8 p.
  7. Carlos Sainz - 6 p.
  8. Lando Norris - 4 p.
  9. Lance Stroll - 2 p.
  10. Kimi Räikkönen - 1 p.

A Formula 1 2019-es bajnokságának élmezőnye négy versenyt követően:

  1. Valtteri Bottas - 87 pont
  2. Lewis Hamilton - 86 p.
  3. Sebastian Vettel - 52 p.
  4. Max Verstappen - 51 p.
  5. Charles Leclerc - 47 p.

A top konstruktőrök jelenlegi állása:

  1. Mercedes - 173 pont
  2. Ferrari - 99 p.
  3. Red Bull Racing Honda - 64 p.
  • Címkék:
  • F1