Második alkalommal látogatott a Formula-e mezőnye Róma utcáira, amely a 2018/19-es szezon első európai versenye volt
A rajtrács elejét elfoglaló öt pilóta közül egyikük sem nyert még futamot a Formula E 2019-es szezonja során, ez illetve a rajt előtti órákban lezúdult csapadék is okot adott az izgalmakra. A Dragon mindkét autójával a top ötben végzett az időmérőn, amely nem egy megszokott dolog a bajnoki tabella utolsó helyén álló csapattól.
A jó pozícióknak már az első körben búcsút is inthettek, ugyanis Günther leamortizálta az autója elejét, míg Lopez elnézte az egyes kanyar féktávját és a falba lökte Sam Birdöt, sőt ugyanabban a körben még ő is megnézte közelebbről a korlátot. A mögötte érkező Paffett még meg tudott állni, Vergne viszont nem és egy komoly dugó kerekedett az esetből, emiatt félbe kellett szakítani a futamot.
A csaknem egy órás szünet alatt felszáradt a nyomvonal, az újraindítást követően Lotterer állt az élen Evans előtt. Kettejük közt sokáig egy másodperc alatt volt a különbség, majd 20 perccel a vége előtt az új-zélandi versenyző a Támadó Mód előnyét kihasználva az élre állt. Ezután a német versenyző még megpróbált visszatámadni, de nem sikerült neki.
Az utolsó körökben nem történt semmi izgalmas, mindenki spórolásra állt be, Evansnek vissza is kellett vennie a tempóból, hogy ne tartson még egy körrel tovább a futam, ennek köszönhetően a hetedik futamon a hetedik győztest avatták Rómában.
Érdekesség, hogy a Formula E első szezonjának bajnoka Nelson Piquet Jr. az olaszországi forduló előtt hagyta el a sorozatot, négy és fél év után, mivel a bajnoki címe megszerzését követően nem tudott komoly eredményt felmutatni.
A Római Eprix pontszerzői:
- Mitch Evans - 25 pont
- Andre Lotterer - 21 p.
- Stoffel Vandoorne - 15 p.
- Robin Frijns - 12 p.
- Sebastien Buemi - 11 p.
- Oliver Rowland - 8 p.
- Lucas di Grassi - 6 p.
- Jerome D’Ambrosio - 4 p.
- Antonio Felix da Costa - 2 p.
- Pascal Wehrlein - 1 p.
A Formula-E élmezőnyének állása a hetedik forduló után:
- Jerome D’Ambrosio - 65 pont
- Antonio Felix da Costa - 64 p.
- Andre Lotterer - 62 p.
- Mitch Evans - 61 p.
- Lucas di Grassi - 58 p.
- Robin Frijns - 55 p.
- Jean-Eric Vergne - 54 p.
- Sam Bird - 54 p.
- Edoardo Mortara - 52 p.
- Daniel Abt - 44 p.
A csapatok élmezőnyének állása a Római Eprix után:
- DS TECHEETAH - 116 pont
- Envision Virgin Racing - 109 p.
- MAHINDRA RACING - 102 p.
- Audi Sport ABT Schaeffler - 102 p.
- BMW i Andretti Motorsport - 82 p.