A spanyol sajtó szerint Alonso válthatja Vettelt jövőre

Közzétéve:
2019-06-03, 11:47

Fernando Alonso 2020-tól visszatérhet a Száguldó Cirkusz mezőnyébe, méghozzá a Ferrarihoz

A napokban egy egészen merész pletyka látott napvilágot a spanyol sajtóban, miszerint a következő szezontól a kétszeres világbajnok Fernando Alonso lehet Charles Leclerc csapattársa.

Elég merész, de ha jobban belegondolsz nem elképzelhetetlen. Előző héten írtam a Ferrarinál uralkodó káoszról, illetve arról, hogy Sebastian Vettel idő előtt nyugdíjba menne. Az eddigi nem túl szerencsés szezon és a csapaton beül uralkodó állapotok miatt.

Alonso 2010 és 2014 között versenyzett az olasz istállónál, ebből többször is nagyon közel került újabb világbajnoki címekhez, azonban egyszer sem sikerült a szezon végén a tabella második fokánál előrébb végeznie.

Fernando Alonso közelről

Ezután négy évet húzott le a McLarennél, ami nem bizonyult jó döntésnek, ugyanis még nyögvenyelősebb volt, mint a vörösöknél töltött idő.

2018 végén visszavonult, azaz szüneteltetni kezdte az F1-es versenyzést, de már akkor is mondta, hogy szívesen visszatérne. Azóta sem unatkozott a spanyol, sőt egyre több mindenbe vág bele és többé kevésbé győzelem is koronázza azt. A legutóbbi Indy 500-as fiaskót leszámítva.

Fernando Alonso overáljai

Jelenleg viszont úgy néz ki, hogy jövőre visszatérhet a Formula-1-be, méghozzá a Ferrarihoz. Az idei teljesítményüket látva, nem vagyok biztos benne, hogy jó döntés lenne, de ki tudja. Lehet találnak valakit jövőre.

Forrás:

Kapcsolódó írások

McLaren F1 a levegőben
2018. november 30.
A 90-es évek legendája feltöltés nélkül utasította maga mögé a világot, 627 lóerős motorja és pihekönnyű kasztnija lehetővé tette a hihetetlen rekorddöntést!
2019. március 06.
A világ egyik legnagyobb Autószalonjára több gyártó is kihozta a jelenlegi Formula 1-es versenyautóját
Alonso
2018. október 10.
A spanyol pilóta hatalmas űrt hagy maga mögött a Száguldó Cirkuszból való távozásával.
Alonso
2019. február 28.
Fernando Alonso figyelemmel kísérte a szezon előtti teszteket Carlos Sainz társaságában, mi több, később még tesztelni is fog