Mindössze három pont előnnyel az 56 éves Gabriele Tarquini lett a WTCR első bajnoka
A Makaói pályára úgy érkezett a mezőny, hogy matematikailag heten is potenciális bajnokesélyesek voltak. Az első futamon Michelisz Norbinak elsődleges feladata a mögüle rajtoló BRC Racing Teames csapattársa, a bajnoki éllovas Gabriele Tarquini segítése volt. Nem a legjobb helyről vágott neki az olasz pilóta a megmérettetéseknek, ugyanis a második időmérőn csak a 14. helyen végzett, így a második és a harmadik futam nem lesz egyszerű számára. Ahogy az várható volt, safety car és piros zászló is tarkította a versenyt. Végül Jean-Karl Vernay futott be elsőként a célba, Yvan Muller és Rob Huff előtt. Az éllovas Tarquini lett a negyedik, csapattársa Michelisz Norbi előtt.
A második futam első körében hatalmas baleset alakult ki. Pepe Oriola és Yann Ehrlacher összeért, a közvetlenül mögöttük érkező Vernay és Michelisz a spanyol keresztbeálló Cupráját már nem tudta kikerülni. Több autó is beállt ebbe a sorba mögéjük, a magyar versenyző Hyundaiának első futóműve sérült, de a bajnoki címért küzdő Gabriele Tarquini sem úszta meg a találkozót sérülés nélkül. Számára nem volt jó hír, hogy Yvan Muller felállt a dobogóra, így az utolsó futamra a franciának megmaradt az esélye arra, hogy megnyerje a WTCR első szezonját, a Makaóba 39 pontos előnnyel érkező olasz előtt.
A harmadik futamon az ötös számú Hyundai-jal induló magyar pilóta remekül kapta el a rajtot, fel is ért a poleból induló Rob Huff mellé, azonban nem sikerült megelőznie. Az élre Esteban Guerrieri állt, eközben Michelisz, Yvan Muller támadásait verte vissza. A mezőny hátsó részében, a 14. helyről rajtoló Gabriele Tarquini előre ment a pontszerző kilencedik helyig, azonban nem lehetett nyugodt, mert Muller közel került a dobogós helyekhez, viszont az olasz csapattársa remekül tartotta maga mögött a négyszeres világbajnok franciát, aki így a negyedik lett. Tarquini végül a 10. helyen hozta be a Hyundai-t, ami elég volt neki ahhoz, hogy megszerezze az év végi összetett első helyét! Csapatuk, a BRC Racing Team három ponttal lemaradt az Yvan Muller Racing mögött.
Így alakult az első tíz sorrendje 2018-as Túraautó-Világkupa utolsó futama után:
- Tarquini 306 pont
- Muller 303
- Guerrieri 267
- Michelisz 246
- Vernay 245
- Oriola 245
- Björk 242
- Huff 242
- Vervisch 228
- Ehrlacher 204
A csapatok értékelésének a végeredménye:
- MRacing - YMR 562 pont
- BRC Racing Team 559
- ALL-INKL.COM Münnich Motorsport 481
- Sébastien Loeb Racing 412
- Audi Sport Leopard Lukoil Team 381
Fotók: