2020. augusztus 06. | 15:23

A brit pilóta pályafutása során huszadik alkalommal nyert úgy, hogy minden körben ő vezetett.

Egy újabb statisztikai mutatóban múlta felül gyerekkori példaképét Lewis Hamilton, miután a vasárnapi Brit Nagydíjon ismét Ayrton Senna egyik rekordját adta át a múltnak. A brazil legenda 19 alkalommal nyert úgy F1-es futamot, hogy minden körben vezetett, Hamiltonnak a hétvégi volt a huszadik.

A hatszoros világbajnok brit pilóta egyik legsimább versenyét futotta vasárnap, egészen az utolsó körig, amikor a Mercedes balelső kereke felmondta a szolgálatot. A defekt ellenére Hamilton az első helyen ért célba, ezzel tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben.

Hamilton hibátlan győzelmeinek egynegyede a tavalyi évből származik, 2020-ban a Brit Nagydíj volt az első ebben a tekintetben. Senna utolsó ilyen sikere az 1991-es Ausztrál Nagydíjon történt, mely a Forma-1 történetének legrövidebb futama, mely mindössze 14 kör után, piros zászlóval ért véget.

A Mercedes zsinórban 27. versenyén vezetett, a csapat eddigi legjobb teljesítményéhez már csak egy hiányzik, a Williams rekordjához pedig még négy futamon kellene megismételniük ezt a produkciót.

Hamilton a pole pozícióból indult a futamon, az úgynevezett „grand slam” azonban nem jött neki össze, miután Max Verstappen a verseny végén elvette a leggyorsabb kört a Mercedes pilótájától. Ez volt a Red Bull holland versenyzőjének nyolcadik leggyorsabb köre, ezzel utolérte James Huntot, Gilles Villeneuve-t, Ralf Schumachert és Jenson Buttont az örökrangsorban.

Lewis Hamiltonnak már csak öt futamgyőzelem hiányzik, hogy megdöntse Michael Schumacher 91-es csúcsát. A brit pilóta vasárnap túlszárnyalta Alain Prost teljesítményét, ami a legtöbb hazai futamon aratott sikereket illeti, a Professzor ugyanis hatszor nyerte meg a Francia Nagydíjat. Schumacher a szülőföldjén kilenc alkalommal diadalmaskodott, négyszer győzött a Német Nagydíjon Hockenheimben, ötször pedig az Európa Nagydíjon a Nürburgringen, így ebben az összevetésben még Hamilton előtt áll.

A második helyen célba érő Max Verstappen 106. versenyén állt rajthoz, ezzel utolérte édesapját, Jos Verstappent, aki 1994 és 2003 között versenyzett a Száguldó Cirkuszban. További statisztikai érdekesség, hogy hiába haladt egymást követő második futamon is az első ötben, most sem szerzett pontot Romain Grosjean. A Haas pilótája több mint egy éve nem tudott beférkőzni az első tízbe.

  • Címkék:
  • F1