Váratlanul lemondott a Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri

Szabó Balázs újságíró
Közzétéve:
2020-12-11, 10:21

Általában csendesebb vezér volt az elődeihez képest. De ki lehet méltó utód?

Camilleri személyes okokra hivatkozva azonnali hatállyal lemond a Ferrari vezérigazgatói és a Philip Morris International Inc. elnöki posztjáról. Ezzel az utódlási tervet elindították, addig pedig, amíg nem találják meg az ideális személyt, John Elkann elnök veszi át a szerepét.

Louis Camilleri vezérigazgató szemből

„Louis már nagyon régóta tagja a Ferrari igazgatóságának, mindig rendíthetetlen felelősségtudatot mutatott szervezetünk folytonossága mellett, miközben ambiciózus, előremutató stratégiával kalauzolta a Ferrarit a jövőbe” – mondta Elkann az alkalmazottaknak írt levelében.

Habár tudnivaló volt, hogy Camilleri elkapta a koronavírust, a Ferrari és a Philip Morris képviselői szerint nem a betegség áll a lemondás hátterében. 2018-ban nevezték ki a Ferrari élére, Sergio Marchionne váratlan halálát követően.

Nagy kérdés, mi lesz ezután, ki követheti őt a vezérigazgatói székben, hiszen ő volt a legnagyobb pártfogója Mattia Binottonak és elkötelezett híve volt annak, hogy olasz alapokból lehet csak újra építeni a csapatot. Ezzel akár már a téli holtszezonban meginoghat Binotto csapatfőnöki széke. Remélhetőleg egy olyan ember érkezhet a Ferrari élére, aki érti, hogy mit jelent az, hogy Ferrari és Enzo Ferrari örökség.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

A ritka, Verde Silverstone fényezésű 1995-ös Ferrari F355 Berlinetta
2020. február 18.
A Ferrari F355 az egyik legkedveltebb sportautó, amely kigurult Maranellóból az Enzo Ferrari utáni korszakban.
Lauda Ferrarija
2019. június 23.
Az osztrák legenda ezzel az autóval lett világbajnok először, a 312T modell kikiáltási ára 2 milliárd forint.

További hírek