A francia Vernay és a katalán Oriola is harcba száll a hétvégén a WTCR bajnoki címért, melyben Michelisz Norbert is érdekelt.
A GP-Zóna összegezte, a 7 WTCR-bajnoki címért harcban lévő pilóta közül ki milyen esélyekkel vág neki a hétvégének.
Michelisz Norbert is ott van a listán, bár a realitás talaján maradva kisebb csodára van szükség ahhoz, hogy a magyar versenyző akár az összetett első három helyezettje közé beverekedje magát.
The Magnificent Fifth - Jean-Karl Vernay
A francia versenyző második szezonzárójára készül 2018-ban, hiszen párhuzamos szezonokat futott a Túraautó-világ és Európa-kupákban a WRT csapat Audijával. Okbóber végén már egyszer kielemeztea francia versenyző szezonját az F1-Zóna.
A TCR Európa-kupát végül másodikként zárta, 22 ponttal a bajnok Azcona mögött. Azóta egy forduló telt el a WTCR-ben, egy igencsak fejeltős hétvége Vernay számára Suzukában, ahol első futamos hatodik helye volt legjobb eredménye. Vernay négy ponttal előzi meg a hetedik Micheliszt, illetve hárommal az argentin Guerrierit, hátránya 75 pont a bajnokságot vezető Tarquinihez képest (maxumum 87 gyűjthető még), tehát számára is az összetett 3-4. hely lehet a reális célkitűzés Makaóra. Esélyeit nehezíti, hogy a Honda mellett az Audi lesz a legnehezebb autó a szűk utcai pályán.
WTCR szezonját három győzelem és egy második hely ékesíti, emellett viszont nagyon sok pontszerzés. Az év első 10 futamát sorozatban az első tízben zárta. Csupán nyolc alkalommal nem szerzett pontot futamon, míg ez a szám bajnokságot vezető Tarquini-Muller-Björk hármasnál 12-11-11. Makaón két hétvégén versenyzett korábban: 2016-ban a TCR International sorozatban, míg 2009-ben még F3-as versenygéppel. Mindhárom futamát másodikként zárta a hirhedt pályán.
Pepe Oriola esélyei
A katalán Oriola egy igen érdekes szezonon van túl, amelynek egyes pontjain "sötét ló" volt, máskor pedig neki kedvezett talán a legjobban az egész mezőnyből a kompenzációs súly és BOP rendszer. A bajnokság esélyesei közül egyértelműen ő ismeri legjobban versenygépét, hiszen sorozatban negyedik éve a spanyol márka színeiben. A WTCC-ben még szemtelenül fiatalon, komoly eredményeket felmutató Oriola már felnőtt, kiegyensúlyozott versenyzőként "tért vissza", három TCR International sorozatban töltött év után, ahol 2015 és 16-ban is bajnokesélyes volt.
Csupán egyetlen alkalommal tudott nyerni, Szlovákiában, ellenben további hatszor állt dobogón, emellett nagyon szorgalmasan gyűjtötte a pontokat. A holland hétvége első futama és a suzukai utolsó futam között eltelt 16 versenyből csupán egyet nem zárt pontszerző helyen, továbbá kilencszer végzett az első négyben az adott periódusban. Évadját főként a Hungaroringi nullázós hétvége "csúfítja" picit.
Ennek ellenére, hátrányát szemlélve a tabellát vezető Tarquinihez képest, Oriola az első a futottak még kategóriából, hiszen 64 pontot ledolgozni egy hétvége alatt nem egyszerű játék (pláne úgy, hogy maximum 87 szerezhető és hatodmagaddal harcolsz a címért). Oriola számára reális célkitűzés lehet viszont az összetett második hely, 25 pontos a hátránya Yvan Mullerrel szemben nem behozhatatlan (függ persze a többiek eredményeitől is).
Bár korábban úgy nézett ki, nem rendelkezik elegendő anyagi forrással Oriola, hogy befejezze a szezont, büszke lehet teljesítményére.
Oriola fogadalma
A végére pedig kis sztorizgatás. Oriola mindössze 16 és fél évesen kapott ülést 2011-ben a WTCC-ben. Karrierje korai éveiben pedig dohányzott. Azt ígérte csapatának és környezetének, hogy leteszi a cigit, amint megszerzi első WTCC futamgyőzelmét. Erre végül 2013-ban, Marokkóban került sor, a katalán versenyző pedig elvileg azóta nem élt a sportolók körében elítélt, káros szokással.