2030-ra a Ford is csak villanyautókat értékesít majd Európában

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2021-02-17, 13:07

Az amerikai cég komoly beruházást hajt végre kölni gyárában az ügy érdekében.

A Ford bejelentette, hogy 2030-ig bezárólag teljesen átáll az elektromos autók értékesítésére Európában. Az amerikai autógyártó az egyre szigorodó európai kibocsátási normákkal indokolta döntését, illetve azzal, hogy az előrejelzések szerint a következő 10-15 évben egyre több ország tiltja majd be a belső égésű motorral szerelt járművek értékesítését.

A Ford szerdán azt is közölte, hogy egymilliárd euróból (359-360 milliárd forintból) új gyártósorokat létesít kölni üzemében, ott zajlik majd az elektromos hajtáslánccal szerelt autók nagyüzemi gyártása. A Ford első tisztán elektromos modelljének gyártása előreláthatóan 2023-tól kezdődik Németországban. A Ford élvezi a szövetségesének számító Volkswagen-csoport támogatását az ügyben, így használhatja majd az új VW MEB-platformot az elektromos autók gyártásakor.

Elektromos Ford Mustang oldalról
Elektromos Ford Mustang Mach e

Amerika második legnagyobb autógyártója arról is biztosított mindenkit, hogy a következő öt évben tisztán elektromos kivitelben is elérhetőek lesznek a személyautói Európában. A cég hozzátette, hogy 2030-ra az általa értékesített kishaszongépjárművek kétharmada részben vagy teljesen elektromos meghajtású lesz. Ez utóbbi kiemelten fontos terület a Ford számára, hiszen a kishaszongépjárművek esetében piacvezető szerepet tölt be Amerikában és Európában egyaránt.

A Ford kiemelte, gépjárművei villanyosítása kiemelten fontos a jövőbeli növekedése és profitabilitása szempontjából, ha a vállalat sikeresen tartja az ütemtervet, akkor nagy előnyre tehet szert a riválisokkal szemben a villanyautó-piacon.

Automotive News Europe

Portfolio

Kapcsolódó írások

1984 Ford Bronco XLT, barna SUV, elölnézet, oldalnézet, balról
2019. szeptember 14.
1980-ban mutatkozott be a Ford Bronco harmadik generációja. Az évek múlásával több apró módosításon esett át, de a széria csak 1984-ben nyerte el legmarkánsabb jellegzetességeit
1965 Mercury M-100, piros, pickup, elölnézet, oldalnézet, jobbról, RM Sotheby’s
2019. december 26.
1965-ben a Mercury kanadai divíziója bemutatta a 4. generációs M-100-as pickup átdolgozott változatát. A kistehert csak Kanadában értékesítették, ami sokban egyezett a vele kortárs Ford F-100-assal

További hírek