2021. június 11. | 10:39

Végre megérkezett a márka multifunkciós furgonja.

A Volkswagen leleplezte a T7 következő generációját, amely egyelőre a Multivan formájában hivatalos, a Transporter még várat magára. 

A Multivan most először kap plug-in hibrid hajtásláncot. Az eHybrid nevű rendszerben az 1,4 literes TSI-motor egy 85 kW-os villanymotorral egészül ki, ennek a kivitelnek 218 lóerő az összteljesítménye. A 13 kilowattórás lítium-ion akkumulátor mélyen a furgon padlója alatt van elhelyezve, a töltőcsatlakozó pedig a jobb oldalon található. A VW szerint a jármű maximális elektromos hatótávja körülbelül 50 kilométer. 

Ha valakinek nincs ínyére a villanyosítás, annak sem kell bánkódnia, a VW ennél a modellnél ugyanis a jövőben is kínál hagyományos, belső égésű motort. A bevezetéskor a vásárlók a 1,5 literes, 136 lóerős TSI vagy az erősebb, 2,0 literes, 204 lóerős TSI turbómotor között választhatnak. Mindkét motor benzinüzemű, bár jövőre egy 150 lóerős, négyhengeres turbódízellel egészül ki a paletta. Motortól függetlenül csak a hétfokozatú DSG váltó áll rendelkezésre (a plug-in hibrid változat egy hatfokozatú DSG sebességváltót kap).

A Multivan esszenciája a többcélúság, és ezen a téren a T7 nem okoz csalódást. Elődjéhez képest összességében valamivel nagyobb, a nyújtott verzió pedig 4053 literes csomagteret kínál. A furgon megkapta az új moduláris ülésrendszert, ennek lényege, hogy a hátsó ülései különállóan állíthatók és könnyen kivehetők. Ezek részei a VW szerint „lounge-szerű” modern utastérnek, amelyben a második sor ülései 180 fokban elforgathatók. A többfunkciós asztal szintén moduláris, előre és hátra csúsztatható, attól függően, hogy éppen hol van szükség rá.

A panoráma üvegtető opcionális, a 10,25 colos digitális műszerfal viszont az alapfelszereltség részét képezi. Az egység mellett egy 10 colos középső infotainment érintőképernyő is helyet kapott, és ha ez nem lenne elég, a sofőr egy head-up kijelzőt is kap.

Az utastér minimalista hangulatot áraszt, alatta azonban rengeteg technológia lapul. A VW alapfelszereltségként kínált infotainment-csomagja a Ready 2 Discover nevet viseli, és tartalmazza a We Connect ingyenes szolgáltatást, amely pl. az autó meghibásodásakor segítséget tud nyújtani. A We Connect Plus három évig ingyenesen elérhető, azon keresztül hasznos funkciók (navigáció, valós idejű közlekedési jelentések) érhetők el. A csúcskategóriás Harmon Kardon hangrendszer 14 hangszórót és 840 wattot pakol a Multivanba, és természetesen a töltőportok sem maradtak ki.

Az autógyártó állítása szerint 34 különböző vezetéstámogató rendszer áll rendelkezésre a biztonság, a kényelem és a segítségnyújtás érdekében, és olyan alapvető funkciókat, mint az automatikus vészfékezés és a sávtartó asszisztens, szériafelszereltségként kínálnak. A Car2X kommunikációs rendszer lehetővé teszi, hogy a Multivan „beszéljen” más járművekkel és egyéb eszközökkel, így tájékoztatni tudja a vezetőt a környéken lévő potenciális veszélyekről. A félautonóm vezetés is megjelenik a Multivanban a VW IQ.Drive rendszerével, amely prediktív sebességtartó automatikát és sávtartó asszisztenst kínál.

A VW pontos árakat egyelőre még nem közölt, a piaci bevezetés nyár végén indulhat a benzines és hibrid változatokkal, a dízelmotorral szerelt kivitel pedig 2022 tavaszán érkezhet.