2021. február 15. | 12:31

Tervek már vannak, és a hatótávnövelés szempontjából is előnyös megoldás lehetne a napelemes tető.

Joe Rogan, az amerikai humorista ismét mikrofonvégre kapta Elon Muskot, a Tesla vezérigazgatóját podcastje, a The Joe Rogan Expericence legújabb kiadásában. A beszélgetésben ezúttal is sok érdekes kérdést boncolgattak, a legizgalmasabb témát pedig a kaliforniai gyártó elektromos kisteherautójának lehetősége szolgáltatta.

A múlt hét folyamán röppent fel a hír, hogy a Tesla közeljövőt érintő tervei között szerepel, hogy egy villanyos hajtású, áruszállításra alkalmas kisteherautóval bővíti a flottáját. Ez pedig több szempontból is kiváló döntésnek tűnik: számos gyártó is bejelentette már, hogy tisztán elektromos kisteherautót fog készíteni, igény pedig bőséggel lenne a villanyos furgonokra az áruszállításban. Musk elképzelése szerint a Tesla járművének tetejét napelemekkel borítanák, ami egy újabb érdekes megoldást eredményezne.

Musk a vállalat 2020 Q4-es pénzügyi beszámolójának ismertetése során említette az elektromos kisbusz ötletét, igaz, nem magától. Joseph Spak, TBC Capital Markets elemzője a dél-afrikai születésű üzletember egy két évvel ezelőtti Twitter-bejegyzésre adott válaszára kérdezett rá. 

Ez a poszt is egy Tesla által készített, villanyos furgon lehetőségét boncolgatja, hiszen az áruszállítás során temérdek üzemanyagot égetnek el a fuvarozók.

„Úgy gondolom, hogy a Tesla biztosan fog elektromos furgonokat készíteni a jövőben” – válaszolta Musk a nekiszegezett kérdésre.

Eddig úgy tűnt, egyelőre ennyivel be kell érnünk: a nagyratörő terveket dédelgető vállalkozó határozottan nyitott a lehetőségre, hogy a jövőben egy villanyos kisteherautóval bővítsék a Palo Altó-i cég flottáját. A gyártónak jelen pillanatban bőven van mivel foglalkoznia, hiszen több előkészület alatt álló projekt is van, hiszen az új Roadster, a Cybertruck vagy éppen a Semi elindítása is csúszik. Ezért több szakértő is úgy vélte, Musk egyszerűen csak korrektül válaszolt a feltett kérdésre, ám emögött a kijelentés mögött nincsenek kézzel fogható tervek.

A Joe Rogan által rögzített podcastben azonban ismét előkerült a Tesla elektromos kisteherautójának koncepciója, Musk ezúttal pedig új részletekkel fűszerezte a sztorit. A vezérigazgató szerint a furgon formatervének köszönhetően kimondottan lenne létjogosultsága, ha a járművet napelemekkel látnák el. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy erre eddig miért nem került sor a Tesla jelenlegi modelljeinek esetében.

„A Tesla által jelenleg kínált járművek bármelyikének napelemekkel történő felszerelése exponenciálisan megnövelné az autó költségeit, ugyanakkor nem biztosítana elegendő hozzáadott értéket azon sofőrök számára, akik fizetnének egy ilyen szolgáltatásért. A problémát az jelenti, hogy a legtöbb személygépjárműnek nincs megfelelő méretű felülete, hogy a napelemek telepítése által elért hatótávolság-növelés egy előnyös megoldást jelentsen. Korábban néhányan már kipróbálták ezt otthon összebarkácsolt projektekkel, de mivel ezek nem bizonyultak kellően hatékonynak, így a Tesla egyelőre nem foglalkozik ezzel a lehetőséggel” – nyilatkozta Musk a Teslaratinak adott interjújában.

Egy furgon számottevően nagyobb méretű jármű, ez pedig különösen előnyös lehet a napelemek elhelyezése szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy egy kimondottan hasznos és hatásos módja lenne a hatótávnövelésnek az áruszállítás területén.

„Mivel egy kisteherautónak nagy, lapos teteje van, így ebben az esetben sokkal több értelme van a napelemekkel kísérletezni. Úgy képzelem, a furgonnak lehetne egy napelemekből készített teteje. Ezt el lehetne csúsztatni, amikor a jármű egyhelyben áll, így nemcsak árnyékot nyújtana, de a napenergia újrahasznosításáért felelős területet a triplájára lehetne növelni. Ennek a hatalmas felületnek köszönhetően pedig rengeteg energiát lehetne az akkumulátorok töltésére megtermelni.”

Minden bizonnyal még sok évre lesz szükség, hogy a napelemmel ellátott, elektromos Tesla furgon ötlete valósággá váljon, ugyanakkor ötlet szinten mindenképpen érdekes az elképzelés.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Mudri Dániel készséggel áll rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben (+36-20-366-3447, daniel.mudri@mahzrt.hu).