2020. március 05. | 15:43

Ennyi volt, itt a vége: a Jesko Absolut után a svéd márkánál nem hajszolják tovább a végsebességet.

Ugyan a koronavírus miatt a Genfi Autószalont idén törölték az autós naptárból, ez nem akadályozta meg a svéd szuperautókat gyártó vállalatot, hogy bemutassa a Koenigsegg Jesko Absolutot, amit eredetileg ott akartak megmutatni a nagyközönségnek. Állításuk szerint minden idők leggyorsabb Koenigseggje lesz, és az is marad az idők végezetéig. Egyúttal gyorsabb lesz, minden ma kapható szuperautónál, így talán a korábban 490-nel hasító, kissé átalakított Bugatti Chironnál is, de ezután ők befejezték a végsebesség hajszolását, mert szerintük nincs értelme tovább gyorsulni.

Tudjátok, mit? Igazat adok nekik. Hol ennek a vége? Tegyük fel, hogy a Jesko Absolut képes lesz 500 km/h-val száguldani (ez csak találgatás, nincs hivatalos adat egyelőre), majd biztosan jön a Bugatti vagy a Ferrari vagy akárki és egyszer megdönti a rekordot. Évtizedek múlva hol fognak tartani? Egyszer majd ezerrel fognak tépni a gazdagok a német autópályákon? Nem lehet az örökkévalóságig növelni a végsebességet, véleményem szerint az emberiség igazán megelégedhetne a közúton szerény 500 km/h-ra képes szuperautókkal!

A svéd márka kijelentette, hogy a Jesko Absolut lesz az eddigi leggyorsabb modelljük és azt követően nem is fog már annál gyorsabb autó készülni náluk. Soha. A szuperautót a jól ismert, 8 500-ig elforgó 5,0 literes V8 turbómotor mozgatja majd, amely hagyományos  benzinnel 1 280 lóerőt és 1 000 Nm-t produkál majd, de E85-tel megtankolva (85% bioetanol, 15% normál benzin)  ezek az értékek 1 600 lóerőre és 1 500 Nm-re módosulnak.

Tekintve, hogy az autó súlya mindössze 1 320 kg a széleskörűen alkalmazott szénszálnak köszönhetően, biztosan lesz benne elegendő erő, ahogyan az egyébként a márkánál már megszokott. A kellő végsebességet az aerodinamikailag átdolgozott karosszéria biztosítja, légellenállási együtthatója csupán 0,278cw, így magas sebességeknél nem lesz semmi, ami visszafogja a lovakat. Az autót vélhetően még idén meg lehet vásárolni/le lehet foglalni, de a pontos dátum még nem ismert. Mindegy is, minket halandókat ez amúgy sem érint.