Olyan, mintha Transformers autókat szeretne gyártani a Ferrari, legalábbis erre utal az olaszok közelmúltban benyújtott legújabb szabadalmi bejegyzése.
A Ferrari több érdekes szabadalmi kérvényt is beadott nemrég, melyek közül az ablaktörlők elhagyása, illetve a jövőben érkező elektromos autójuk hangjának „tuningolása” kétségkívül érdekesen cseng. Ezúttal viszont nem a külsőre, hanem a vezetőre, és az ő ideális pozíciójára helyezték a hangsúlyt az olaszok.
A CarBuzz magazin az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalánál találta meg a maranellóiak legújabb elképzelését. Ennek lényege a vezető körül teljesen személyre szabható kabin.
Vagyis többek között az ülést, a kormányt és a pedálokat lehetne variálni annak fényében, hogy a sofőr milyen helyen és módon vezet. Például pár pillanat alatt lehetne jobb- vagy balkormányos az autó, miközben versenypályán akár középre kerülne a vezetési pozíció.
Tehát mint egy otthoni versenyszimulátor, ahol minden elemet magunk helyezhetünk a legkényelmesebb állásba, úgy működne a Ferrari elképzelése is. Ennek megfelelően elhagynák a fizikai összeköttetést a kormány és kerekek, a fékpedál, illetve a (manuális) váltó esetében is – lényegében végtelen beállítási lehetőség nyílna így meg.
A manuális szót nem véletlenül írtuk, ugyanis mint kiderült, az olaszok nemcsak automata megoldásban gondolkodnak, hanem kézi kapcsolású váltóra – és kuplungpedálra – is szól a szabadalom. Viszont a szabad hangolhatóság nem igazán tenné lehetővé a fizikai összeköttetést, így csak a vezeték alapú kapcsolatok jöhetnek szóba.
Azt jelenleg nem tudni, hogy az egy főn túl még hány személyes kialakításban terveznék megvalósítani az elképzelést, de állítólag nem a magányos sofőrökre gondolnak csak a Ferrari mérnökei. Az is nehezen elképzelhető, hogy a különféle elemeket – mint a pedálok, a műszerek, a kormány és akár a váltó – hogyan lehet egymástól függetlenül mozgatni.
És egyáltalán milyen széles skálán, hogy ténylegesen értelmet nyerjen az elképzelés? Mindenesetre az olaszok levédték a terveket, így a megvalósítás már ráér. Az ötletről az első képek itt érhetők el.