A Kia a megújuló külső és formaterv után most bejelentette, hogy gyártósorai közé bekerül egy katonai célokra szánt modell is. Nem egy teljesen új fejlesztés, hiszen a már ismert Mohave modellre épül. A bemutató egyébként azután volt, hogy a GM Defense vállalat leleplezte saját fejlesztésű terepjáróját, amely kilenc katonát és azok felszerelését tudja szállítani.

A Kia katonai célokra szánt Hummer szerű terepjárója a terepen, féloldalról

A Kia egyébként a 2,5 és 5 tonnás kategóriára tervez, mindezt egy 7,0 literes dízelmotorral, ami mellett mindenképpen szeretnének bele alternatív hajtást is, ez lehet elektromos vagy esetleg hidrogén üzemanyagcellás is. Az hajtáslánc mellé egy ötsebességes automata váltót társítanak blokkolásgátlóval, jármű stabilitást biztosító rendszerrel,parkolást segítő rendszerrel, az ülésfűtés mellé pedig még adnak műholdas navigációs rendszert is. Egy 5 tonnás teljesen golyóálló kivitel is tervben van.

A Kia elmondta, amellett, hogy egy 2021-es terep teszten kipróbálnák az autót, 2024-ben már bevetésre is tudnák küldeni.