2019. augusztus 23. | 13:30

A koncepcióautót Frankfurtban mutatják majd be, de az elektromos autóról idő előtt napvilágot látott néhány információ.

A dél-koreai vállalat számára nagyon fontos a közelgő Frankfurti Autószalon. Több modellt is bemutatnak és számos koncepcióautót hoznak el a rendezvényre. Már korábban kiderült, hogy egy teljesen elektromos versenyautón is dolgoznak a Hyundainál és most egy új villanyautójukkal kapcsolatban jelentek meg leleplező információk. Hogy ez tudatos-e vagy szivárogtatás történt, nem tudni.

A Hyundai 45 EV egy olyan koncepcióautó, mely egyszerre két fronton is a vállalat jövőjébe mutat. Egyrészt elektromos hajtással rendelkezik, ami a jövő mobilizálásának eszköze, hajtáslánca várhatóan több technológiai újítást is tartogat, ami előbb utóbb megjelenik több modelljükben is. Másrészt pedig olyan dizájnvonalat hivatott bemutatni a tanulmányautó, mely a vállalat arculatát fogja meghatározni a közeljövőben.

A tanulmányautó drámaian át fogja formálni mindazt, amit jelenleg az autózásról és a Hyundairól gondolsz. Belső kialakítása is forradalmi lesz, a márka célja, hogy az ügyfeleik teljesen személyre szabhassák a belteret, mind formailag, mind a színek és az anyagok tekintetében. Valami olyasmit vizionálnak, hogy a jövőben az emberek maguk fogják megtervezni az autóikat, oly módon, ahogyan jelenleg az otthonaikat is. Az irányvonalat „Style Set Free-nek” nevezték el, magyarul valahogy úgy hangzik, hogy a stílus elszabadul vagy a stílus szabadjára van engedve.

A 45 EV-vel kinézetre a múltba kanyarodtak vissza a tervezők, egészen a 70-es évekig, amikor a Hyundai belefogott az autógyártásba. A tanulmány formájával az akkori szögletes irányvonalat követik, de belecsempésztek némi sportosságot is, hogy külalakja megragadó legyen és azonnal birtoklási vágyat ébresszen az emberekben. Neve arra 45 évvel ezelőtti pillanatnak állít emléket, amikor személyautó először viselte a Hyundai logót az orrán.

A képek alapján egyelőre annyit tudni, hogy az autó hátsó részén az egyenes vonalak dominálnak. Szembetűnő, hogy a hátsó lámpa helyét egy, az autón teljes szélességében végigfutó ledes fénycsík foglalja el, amely akár grafikai elemek, esetleg szövegek megjelenítésére is képes lehet. Ez egybecseng azzal a korábban már felmerült lehetőséggel, hogy az autók valamilyen formában kommunikálni tudjanak a forgalom többi résztvevőjével.

Az Alapjáratnál is járnak Hyundai-ok. Legutóbb a Kona 1.0 T-GDI-ről készített Müller Ati egy átfogó tesztet: