Egy közgazdász és egy vegyészprofesszor fejtette ki véleményét arról, hogy hazánk gyakorlatilag bármi áron akkugyártó nagyhatalommá kíván válni. Kinek és miért lehet jó vagy épp rossz a sok gyár megjelenése?
Az elektromobilitás térnyerésével nem kérdés, hogy szükség van az akkumulátorgyárakra, ami ráadásul hatalmas gazdasági lehetőség. A kérdés az, hogy milyen áron és milyen körülmények között, illetve mit áldozunk fel azért, hogy Magyarország a legnagyobbak közé kerüljön.
Nagy fejlődésen ment át az akkugyártás technológiája 10-15 év alatt, és valószínűleg még ekkora várhat rá a következő hasonló időszakban. A Qubit podcastjében Győrffy Dóra közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára és Fábián István vegyészprofesszor, a Debreceni Egyetem korábbi rektora fejtették ki véleményüket a kormány agresszív akkupolitikájával kapcsolatban.
A professzor szerint az akkumulátoros autókat előbb-utóbb a hidrogénmeghajtásúak vissza fogják szorítani, akár teljesen is, mert ebben a technológiában talán még nagyobb a potenciál, miközben a lítiumhoz egyre nehezebb hozzáférni. Épp ezért nem is biztos, hogy hosszú távra terveznek a nálunk kopogtató gigaberuházások – már csak azért sem, mert ha az akkutechnológiában történne átütő felfedezés, például fémmentes előállítás, akkor ezek a gyárak nem tudnának csak úgy átállni.
Ő maga egyébként pártatlanul állt a kérdéshez az első időkben, aztán ahogy egyre mélyebbre ásott, úgy vált számára nyilvánvalóvá, hogy mennyire nem készült fel Magyarország egy ekkora volumenű témára. Persze a talajszennyezést illetően akadnak olyan területek, ahol a szocialista rendszer már tönkretette a környezetet – hisz régen még nem létezett a fenntartható jövő az emberek fejében –, így nem mindenhol jelentene további számottevő szennyezést egy új gyár építése és beüzemelése, ám a debreceni CATL például zöldmezős beruházásban, korábbi szántóföldekre kapott építési engedélyt.
A legnagyobb probléma a CATL gyárával kapcsolatban az, hogy hatalmas a vízigénye, ráadásul nem akármilyen, mert a hőcseréhez használt vízből ki kell vonni a sót, ami eleve környezetterhelő technológia, ráadásul nem lehet visszajuttatni csakúgy a körforgásba, mert a sótól „megtisztított” víz 85%-a elpárolog a felhasználás során. Az is aggodalomra ad okot számára, hogy nyáron igencsak az elérhető víz limitjét súrolná vagy akár meg is haladhatná a nagyváros és a gyárak igénye.
Persze dobálózhatunk azzal, hogy a honatyák az európainál szigorúbb feltételekkel engedik csak itthon letelepedni ezeket a cégeket – ennek tükrében mégis érdekes, hogy a Kúria érvénytelenítette a CATL katasztrófavédelmi engedélyét a napokban. Szóba jött a németországi CATL gyár összevetése is a magyarral, ám nehéz egy lapon említeni a kettőt, mert az ottani sokkal kisebb volumenű, illetve barnamezős beruházásként valósult meg (egy korábbi vegyipari gyár helyén).
Győrffy Dóra szorosan követi a hazai „akkumulátorgyártási láz” alakulását, és már több tanulmányt írt a nemzetközi és hazai akkugyártás közötti különbségekről. Most gazdasági oldalról is elemezte az ország helyzetét az ügyben. Akit jobban is érdekel a téma, annak a szakértőkkel felvett teljes podcast alább hallgatható meg.