2021. szeptember 15. | 13:59

Teljesen önállóan hajtott végre néhány feladatot a villanyautó.

Amikor a BMW bejelentette új „technológiai zászlóshajóját” az iX személyében, számos újgenerációs funkció debütálását tervezte. Az egyik ilyen jellegzetesség a fejlett vezetéstámogató rendszer, amely a BMW-t e tekintetben feltenné a térképre. Úgy volt, hogy 3-as szintű autonóm funkciókat kapunk az iX-ben, az elmúlt hónapokban mégsem hallottunk róluk semmit, miközben egyre közelebb kerülünk az autó első kiszállításaihoz.

A német autógyártó nemrég közzétett egy videót, amiben a BMW iX néhány feladatot teljesen önállóan hajt végre. A nem túl hosszú klip bemutatja, ahogy az iX önmagát vezeti végig egy parkolóban, magától parkol, sőt, még egy automatizált autómosóba is elmegy (előtte egy automatizált töltőt is felkeres, hogy legyen elég energiája). Mindezt úgy, hogy közben senki nem ül a volán mögött. Egy telefonos alkalmazáson keresztül adtak parancsot az autónak, ami csak úgy útnak indult a bevásárlóközpont parkolójában. Később szintén ezen alkalmazás segítségével hívhatjuk magunkhoz a kocsit.

A parkolóban elhelyezett érzékelőket is láthatjuk a videóban, amelyekre alapvető szüksége van az iX-nek az autonóm életvitelhez. Ezzel együtt is impresszívnek mondható ez a kis bemutató. Egyesek szerint az 5-ös szintű önvezetés (amikor az autó egyszerűen csak vezeti magát, emberi beavatkozás nélkül) csak előre meghatározott, több ezer érzékelővel ellátott területeken válhatna valósággá.

Valami olyasmit kell elképzelnünk, mint amit itt láthatunk. Ez egy előre meghatározott terület, rengeteg érzékelővel, és ezért tudott az autó biztonságosan navigálni rajta. Ez egyelőre csak egy demó, de képet fest arról, hogy miként nézhet ki az autózás a jövőben. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósítható és biztonságos legyen, komoly beruházásokra van szükség, szóval a parkolókat nem mostanában fogják ellepni az önmaguktól parkoló autók.