2020. július 22. | 16:10

A hibrid kupé a súlya ellenére is jól teljesített a Zöld Pokolban.

A Polestar a ’90-as évek közepe óta a Volvo házi tuningoló részlege volt, számos izgalmas jármű került ki a kezük alól. Ma már önálló márkaként gyártanak, népszerű modelljük a 2017-ben bemutatkozott Polestar 1 plug-in hibrid grand tourer, amely 2019-ben már elérhetővé vált. Egy Misha Charoudin nevű YouTube videós elvitt egy ilyet a Nürburgringre, ahol egészen jót ment a járgánnyal.

A Polestar 1-ben egy 2,0 literes, négyhengeres motor dolgozik, amelyet turbóval és kompresszorral is elláttak. Ezt támogatja meg három elektromotor, a rendszerteljesítmény így 600 lóerő, a maximális nyomaték pedig 1000 Nm. A 0-100-as sprinthez mindössze 4,2 másodpercre van szüksége, a végsebességét pedig 250 km/órára korlátozták.

A videón látható, hogy a 2,2 tonnás súlya ellenére nem mozog rosszul az autó, nem akarja minden kanyarban letúrin az orrát, sőt, az egyik jelenetben még egy Mercedes-AMG GT-t is megelőz. Ez az okos technikának is köszönhető, a mérnökök többek közt nyomatékvektorálást is bevetettek. Korábban a Volvo S60 Polestar kivitele is megmutatta magát a Nürburgringen, fel is állította a négyajtós szedánok körrekordját még 2017-ben.

A Polestar következő saját modellje a tisztán elektromos Polestar 2, amelynek elektromotorjai 402 villanyos lóerőt produkálnak.