2019. május 03. | 21:25

Számtalan autóalkatrész-beszállító standján okosodott a nép

Az Autotech Future egy olyan rendezvény, ahol nem feltétlenül magukon a szebbnél szebb járgányokon van a hangsúly, sokkal inkább a bennük dolgozó technikán és a kifogástalan működést biztosító alkatrészeken. Ez egy olyan kiállítás, mely az autógyártás kulisszái mögé enged betekintést, így a műszaki érdeklődéssel rendelkezőknek igazi paradicsomnak bizonyul. Természetesen nem csak féktárcsákat és kormányműveket lehetett látni, versenyautókból és oldtimerekből sem volt hiány.

A Bárdi Autó szervezésében a Hungexpo nagyobbik pavilonjában rendezték meg az eseményt május első hétvégéjén, a sajtónapon pedig Szujó Zoltán vezetett körbe minket egy rövid ismertető keretében. Mondani sem kell, hogy a Renault F1-es és a DS Techeetah Formula-E autójánál nyitotta ki a sztorizsákot leginkább, ez utóbbit egyébként most először lehetett Magyarországon megtekinteni. A Le Mans-i 24 órás versenyben is érdekelt Textar standján a legújabb féktechnikákat nézhettem meg, de az Brembo és a ZF környékén is bőven volt min ámulni. 

Az Aisin is eléggé odatette magát, hiszen egy olyan elektromos autómodellel érkeztek, melyből mindössze három létezik a világon. Egyet az amerikai piacon forgatnak, egyet Kínában, a harmadikat pedig itt Európán belül utaztatják körbe különböző kiállításokra. Ezen a maketten az ázsiai gyártó (mely egyébként japán második legnagyobb autóalkatrész-beszállítója) igyekezett minden olyan területet megmutatni egy járművön, melyhez alkatrészt gyártanak. Amolyan állatorvosi lóként funkcionált ez a koncepció, melyben elektromos alkatrészektől kezdve a hajtásláncon és a felfüggesztésen át minden metszetben volt látható, egészen érdekes módon. 

Szerszámok is voltak dögivel, annyi céleszköz, dugókulcs, szűrőleszedő, vezérlésállító és egyéb csodaszerszám volt egyes standok falán, hogy végig nézni sem lehetett őket. Aki akart, az gumizógéppel, futóműállítókkal és nagyobb gépekkel is megismerkedhetett, miközben két méterre onnan valaki egy kamionszimulátorral küzdött. A Bosch standjánál az is kiderült, hogy a Volkswagen-konszern járműveinél lökhárítótól lökhárítóig nagyjából 30 százalék a Bosch alkatrészek aránya, mely jól mutatja, mennyire összeforrott a márka a német autóiparral.

Odakint eközben Ikarust drifteltettek, és számos látványos bemutatót tekinthetett még meg a nagyérdemű, miközben a benti nagyszínpadon különböző előadások és élőzene szólt. Aki akart, az a „Vissza a jövőbe” filmekből ismerős DeLorean replika mellett is fotózkodhatott, ez is jól példázza, hogy az oldimerek mellett a modern technológia rendkívül jól megfért.