Több mint 50 ezren írták alá azt a polgári kezdeményezést, amely megtiltaná a személygépkocsik használatát egy 88 négyzetkilométeres zónában, Berlin központjában.

A Berlin Autofrei, vagyis az autómentes Berlinért mozgalom által elindított kezdeményezés értelmében az összes gépjárművet kitiltanák az S-Bahn elővárosi vasúti körgyűrű által határolt területről. Amennyiben sikerülne keresztülvinni a tervet, az azt jelentené, hogy Berlinben a világ legnagyobb városi autómentes zónája jönne létre. Összehasonlításként, ez Budapest teljes közigazgatási területének mintegy 16,7 százaléka.

A sofőrök számára éves szinten összesen 12 alkalommal engedélyeznék a behajtást a területre, ám lazább szabályok vonatkoznának a mozgáskorlátozottakat szállító, az áruszállítást végző, valamint a sürgősségi ellátásban (mentők, tűzoltók, rendőrök) érintett járművekre, valamint azokra az autósokra, akiknek a gépjármű a munkaeszközük.

A tilalom egy „ésszerű átmeneti időszakot” követően lépne életbe. Az intézkedés legfőbb célja, hogy ezáltal javítsák Berlin levegőjének minőségét, ami a lakosság egészségére is jótékony hatással lenne. A terv arra is kitér, hogy az így felszabaduló parkolóhelyeket virágágyásokká alakítanák át, valamint több olyan módosítást is végrehajtanának, amelyek révén egy minden korosztály számára élhetőbb utcaképet alakítanának ki.

A Berlin Autofrei azonban nem állna meg ezen a ponton, ugyanis a mozgalom az elektromos autókra is kiterjesztené a tilalmat, mivel a csoport szerint ezeknek a járműveknek a használata is hasonló aggályokat vet fel, mint a belső égésű motoros kocsiké. Így például a gumiabroncsok kopásával is hozzájárulnak a környezetszennyezéshez.

berlini utcakép

„Ahhoz, hogy teljesíteni lehessen a szövetségi kormány saját célkitűzéseit a közlekedés emisszióját illetően, arra lenne szükségünk, hogy az autók fele már a jövő évben elektromos legyen. Ez egyértelműen nem fog bekövetkezni, hiszen jelen pillanatban a járművek mindössze 1,3 százaléka elektromos Németországban. Tehát az egyetlen megoldás az, hogy a közlekedésben résztvevő autók mennyiségét, és nem csupán a járművek meghajtásának módját változtatjuk meg” – nyilatkozta Nik Kaestner, a mozgalom egyik élharcosa a The Guardiannek.

A kampány részeként a Berlin Autofrei szeretné elérni, hogy olcsóbban lehessen igénybe venni a tömegközlekedési eszközöket. A hosszabb távú cél pedig, hogy idővel teljesen ingyenessé tegyék a buszok, villamosok és a metró használatát a német fővárosban. Egyúttal ígéretet várnak a városvezetéstől arra vonatkozóan, hogy a jövőben nem fognak új gyorsforgalmi utat építeni Berlinben.

A most összegyűjtött 50 333 darab szavazat (ez 30 ezerrel több, mint amennyit a törvény előír) csupán az első lépés. A második körben már 170 ezer aláírásra van szükség, a javaslat pedig csak ezt követően kerül majd a döntéshozók elé. Amennyiben a kormányzat megtagadná az elfogadását, akkor nyilvános szavazásra kerül sor, ahol az emberek dönthetik el, legyen-e Berlin központja autómentes zóna.