2020. január 29. | 12:01

Az 1988-as sportautót egy kanadai tulaj árulja.

Felbukkant egy igazi ritkaság egy népszerű webáruház kínálatában, hiszen egy 1988-as Porsche 928-at hirdettek meg 149 ezer dolláros (45,8 millió forint) áron. Ez még önmagában nem lenne olyan nagy szám, hiszen máshol is hozzá lehet jutni a sportkocsigyártó orrmotoros járművéhez, ám ez a példány azonban mindössze 4656 kilométert futott, és kívül-belül szinte szalon állapotban van. A 928-ast a ’70-es években mutatták be, és a 911-esnél egy kicsit kényelmesebb utazóautónak szánták.

A jármű orrában egy V8 dolgozik, mely szintén nagy eltérésnek számít a farmotoros, hathengeres 911-hez képest. A V8-as blokkot 1988-ban 4,5 literesről 5,0 literesre alakították át, így az autó piactól függően 300 és 320 lóerő között teljesített. Mivel ez egy Észak-Amerikába szánt modell, így a nagyobbik erőszintet képviseli. Az amcsi piacos mivolta viszont egy negatív dolgot is magával hoz, hiszen egy 4 sebességes automata van benne az 5 fokozatú manuális helyett.

Egy ideig egy szerintem ocsmány kanárisárga fólia volt az autón, szerencsére nem fényezve lett a kasztni ilyen színűre. Az autónak egyébként három tulaja volt eddig, az első gazdájánál ráadásul egészen 2015-ig volt.

További érdekes hírekért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorának legújabb videóját!

Te is szelnéd a kilométereket egy Porsche volánja mögött? Keresd fel Mudri Dánielt, a Magyar Autókereskedőház Zrt. értékesítési vezetőjét (+36-20-366-3447, daniel.mudri@mahzrt.hu) bizalommal, és kérj ajánlatot a számodra megfelelő Porsche modellre!