2021. november 22. | 12:24

Ebből a modellből mindössze 599 példány készült.

A Ferrari bemutatta az exkluzív Icona család harmadik tagját, melyet az 1960-as évekbeli versenyautók ihlettek. Íme, a Ferrari Daytona SP3, amelyből mindössze 599 példány készült, de ezek közül már egy sem kapható!

A 2 millió eurós (730 millió forintos) árcédulával ellátott kétüléses targa a Monza SP1 és SP2 testvérmodellje, azok vonzereje viszont korlátozottabb, mivel nincs hagyományos szélvédőjük, ami megakadályozza, hogy Európában homologizálják őket.

Michael Leiters, a Ferrari technológiai igazgatója elmondta, hogy a Daytona SP3 minél tisztábbá tétele érdekében a vállalat eddigi legerősebb, normál szívó V12-es motorját szerelték bele, amely 9250-es fordulatszámon 840 lóerőit teljesít, csúcs forgatónyomatéka pedig 697 Nm. Az F140HC kódjelű motor maximális fordulatszáma 9500/perc. A teljesítményt a hétfokozatú automata sebességváltó küldi a hátsó kerekekre.

A Daytona SP3 kevesebb mint három másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, a végsebessége pedig a 340 km/órát is meghaladhatja. A kocsi hátuljára egy kis spoilert integráltak, míg az autó oldalait úgy alakították ki, hogy a lehető legtisztább profil megtartásával szívja el a levegőt és termeljen leszorítóerőt. 200 km/órás sebességnél a Daytona karosszériája 200 kg leszorítóerőt generál.

A Flavio Manzoni által vezetett Ferrari tervezőcsapat teljes szabadságot kapott a Daytona megtervezésekor. Ez azt jelenti, hogy a mérnököket csak a műszaki finomhangoláskor vonták be a munkába, akik nem szóltak bele a formavilág kialakításába.

A Daytona SP3 esetében a Ferrari 1960-as évekbeli endurance versenyautói, konkrétan az 1966-os 330 P3 és az 1967-es 330 P4 jelentettek inspirációt. Utóbbit minden idők egyik legszebb versenyautójaként tartják számon. Manzoni elmondása szerint a letisztult, dupla címeres első sárvédőkhöz az inspirációt a Ferrari korábbi sportprototípusai, például az 512 S, a 712 Can-Am és a 312 P adták.

Az 599 darab SP3-ból 499-et a Monza SP1 és a Monza SP2 tulajdonosai vásároltak meg (ezek szerint Zlatan Ibrahimovic garázsába is kerül egy) a többi 100 példányt a Ferrari-gyűjtők egy „kiválasztott” csoportjának adta el az olasz autógyártó.