2018. szeptember 21. | 16:30

Kínai elektromos autókat gyártó startup vállalkozásként a Byton elsősorban a hazai piacon, majd Észak-Amerikában és Európában is szeretne érvényesülni

A nevét az amerikai „Bytes on wheels” kifejezésből alakító, elektromos autókat fejlesztő- és gyártó vállalatot 2017-ben alapították. A Byton 2018 januárjára már el is készítette, illetve bemutatta legelső koncepcióautóját, de a vállalat jelenlegi tervei közt az áll, hogy a Teslához hasonlóan meghódíthassa többek közt Európát is!

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

David Twohig, a cég vezető gépjárműmérnöke több mint 25 éves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, továbbá felelős a szegmenseket létrehozó Nissan Qashqai, a rendkívül innovatív Renault ZOE elektromos autó és a díjnyertes Alpine A110 sportautó fejlesztéséért is.

A mérnök elárulta, hogy a márka bevezetését Kínában 2019-re időzítették, az azt követő hónapokban a Bytonnal Észak-Amerika felé veszik az irányt, de 2020 végére az európai piacra is terveznek betörni.

„A nankingi üzem olyan sebességgel halad előre, melyhez hasonlót sohasem tapasztaltam még az autóiparban a több mint 25 éves munkatapasztalatom során.” – tette hozzá.

A vállalat céljai közt az elektromos autók megalkotását illetően az is szerepel, hogy ezek a modellek részben önvezető (4-es szintű) technológiával is funkcionáljanak. Nemrégiben mutatták be a 2021-ben érkező K-Byte, lépcsőshátú luxuslimuzinjukat, ám ez a későbbiekben csupán egy lesz a sok közül, mely képes lesz az utakon szinte emberi beavatkozás nélkül történő haladásra.

A megalapozott technológiákra támaszkodva kiderült, hogy a vállalat egyelőre nem tervez többféle platformot fejleszteni, elképzelhető, hogy a nanjingi üzemben az összes modellt ugyanarra az architektúrára építik majd.

Nem tartanak attól, hogy a márka a többi elektromos autókat gyártó vállalat mellett kudarcot vallana a globális piacokon, ugyanis az előnyükre váló méretgazdaságosság mellett tisztában vannak azzal is, hogy az általuk megcélzott ágazat egy alacsony árréssel rendelkező iparág, ahol szükség van a nagy volumenre.

A tény, hogy az autók Kínában készülnek lényegesen javíthat a vállalat költségvetésén. A nanjingi üzemben évente 300 ezer autó gyártását tudják lebonyolítani.