2020. november 09. | 14:41

A járvány miatt egy hónapos csúszással érkeznek majd a kaliforniai villanyautók.

Bár a Tesla a legutóbbi negyedévet rekord eredménnyel zárta, úgy tűnik, a kaliforniai elektromosautó-gyártónak az év végén nagyon komoly hajrára lenne szüksége ahhoz, hogy ezt az eredményt megdöntse, vagy egyáltalán megközelítse.

Az eredeti tervek szerint a kaliforniai gyártó utolsó Európába tartó hajójának idén november elején kellett volna megérkeznie az Egyesült Államokból az öreg kontinensre. Ám egyelőre ismeretlen okokból, a hajó csak komoly késéssel tudott elindulni. Így november vége előtt szinte kizárt, hogy befusson a szállítmány, és az európai kereskedők megkezdhessék a kiszállításokat – tudtuk meg egy Teslához közeli informátor beszámolójából.

A késés hátterében a COVID-19 koronavírus-járvány, valamint a terjedésének lelassítása érdekében meghozott korlátozó intézkedések állhatnak, melyek jelentősen megnehezítik a nemzetközi kereskedelmet.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Európában az év végén már nem lehet majd Teslát kapni. Mindössze a tervezettnél kicsit később vehetik majd át az újdonsült tulajdonosok a már megrendelt villanyautókat. Ráadásul nem csak az USA irányából, hanem a Palo Altó-i vállalat fennállása során először a távolkeletről is érkeznek majd Teslák kontinensünkre. Ugyanis október 26-án mintegy 7000 darab Kínában, a Gigafactory Sanghajban gyártott standard range Model 3-as indult útnak Európa felé. Az ezzel a szállítmánnyal érkező hajók november végén futnak majd be a kijelölt belga kikötőkbe, ami azt jelenti, hogy ezeket az autókat legkorábban december elején vehetik majd át új tulajdonosaik.

Az európai szállítmányok fennakadása némiképp kellemetlenül érintheti a Teslát, ám attól nem kell tartani, hogy kizárólag az öreg kontinensen múlik majd, hogy az amerikai gyártó tudja-e teljesíteni a 2020 Q4-re kitűzött célokat. Amerikát közvetlenül a fremonti gyár, míg az elektromos autók legjelentősebb piacát jelentő Kínát a sanghaji Gigafactory látja el a Tesla villanyautóival. Így a szállítási nehézségek elsősorban Európát sújtják. Az alábbi táblázatban az elmúlt öt év európai eladási statisztikáit szerepelnek:

A Tesla az elmúlt negyedévben mintegy 139 300 autót szállított le a megrendelőknek. Ezzel megdöntötte a korább rekordnak számító 112 ezres eredményt, amelyet 2019 utolsó negyedévében állított fel. A statisztikákat figyelembe véve a Tesla rendre az év utolsó negyedévében produkálja a legjobb számokat. Kérdés, hogy a koronavírus-járvány miatt akadozó európai szállítmányok mennyiben befolyásolják a cég Q4-es teljesítményét. Avagy ettől függetlenül újabb rekordot könyvelhetnek el Elon Muskék.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Mudri Dániel készséggel áll rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben (+36-20-366-3447, daniel.mudri@mahzrt.hu).